Összesen 16-an próbálkoztak tegnap éjszaka és ma reggel Magyarországra jutni Csongrád megye déli határszakaszán. A határsértők nem jutottak messzire, a rendőrök elkapták őket.
A 11 határsértőre tegnap késő este figyeltek fel a járőrök a Mórahalom és Ásotthalom közötti útszakasz egyik buszmegállójában. Az elfogott csoport közül öten még gyerekek. Mint kiderült, mindannyian afgán állampolgárok.
Ma ugyanebben a megállóban újabb öt afgánt fogtak el. Mindannyiuk ellen idegenrendészeti eljárás indult.
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.