Kelemen Éva tájékoztatása szerint az idős hölgyet hétfőn a lakása előtt, a lépcsőházban támadta meg egy férfi, és vette el a táskáját. Az esettel párhuzamosan a rendőrség ügyeletén figyelmesek lettek egy gyanúsan viselkedő férfira, így járőröket küldtek, hogy igazoltassák. Mint kiderült, a 25 éves nagykállói férfi rabolta ki nem sokkal korábban az idős nőt.
Debrecen önkormányzata 2010-ben tízmillió forintot költött a belvárosi térfigyelőrendszer fejlesztésére. Az összeg egy részét a megyei rendőr-főkapitányság bevetésirányítási központjában az ehhez szükséges infrastruktúra bővítésére, másik részét térfigyelő kamerák beszerzésére fordították.
Az öt új kamerával a sétálóövezet tavaly átadott új tereit - a Hal közt, a Nagytemplom mögötti Emlékkertet és Romkertet, valamint a Csapó utcai bevásárlóközpont előtti teret - figyeli a rendőrség. A város 2001-ben átadott főterén további tíz kamera segítségével ügyel a rendőrség a biztonságra, de az önkormányzat a jövőben mobilizálható kamerákkal is bővíteni kívánja a térfigyelőrendszert. |