Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Feljelentést tett Debrecen
Feltöltve: 2011-04-04 13:23
A város önkormányzata a Dehusz ügyében feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Debreceni Rendőrkapitányságon.    

A Dehusz Debreceni Humán Szolgáltató Nonprofit Kft-nél feltárt, számviteli fegyelmi problémák következtében felhalmozott 33 millió forintos köztartozás miatt a város közgyűlése 2010. augusztus 19-én rendkívüli felmondás keretében azonnali hatállyal elbocsátotta a cég addigi ügyvezetőjét.

A Kft. tulajdonosaként Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata ezt követően vizsgálatot indított, mely egyéb szabálytalanságok sorát is feltárta. Az ügyben a továbbiakban a rendőrség vizsgálódik.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> dehir.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszázharmincöt 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu