Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Elfogták az erőszakoskodót
Feltöltve: 2010-01-21 12:39
Módosítva: 2010-01-21 12:39
A férfi bevallotta, hogy több alkalommal támadt nőkre Debrecenben.    

A rendőrök tegnap hajnalban elfogták azt a férfit, aki január 14-én Debrecenben a Honvéd utcán megtámadott egy munkába tartó 31 éves nőt, akivel erőszakoskodott.

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói a férfi visszatérésére számítva figyelő szolgálatot szerveztek. Gyanújuk beigazolódott, a férfi tegnap hajnalban ismét erőszakoskodni akart, s amikor meglátta a rendőröket, el akart menekülni, de végül az egyenruhások előállították - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett, és azt is elmondta, hogy tavaly még 3 hasonló jellegű bűncselekményt követett el Debrecenben: augusztusban az egyik kórház alagsori öltözőjében, októberben egy Petőfi téri lépcsőházban, novemberben a Hunyadi utcán erőszakoskodott nőkkel.
A férfit őrizetbe vették, és a rendőrség előzetes letartóztatásának indítványozására előterjesztést tett.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu/maxfm.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszázhatvankettő 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu