Előzetes letartóztatásba helyezett egy dombrádi kábítószer-terjesztőt a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettes-sajtószóvivője kedden.
A nem jogerős végzés indoklása szerint a gyanúsított részben saját fogyasztásra, részben értékesítés céljából tartott kábítószert a lakásán, s idén januártól november 10-ei lebukásáig több fiatalkorúnak és felnőttnek adott el drogot - írta közleményében Nyakó Zsuzsanna. Hozzátette: az értékesített mennyiség megállapítása folyamatban van, és tart a kábítószer-fogyasztók kilétének felderítése is.
A rendőrség korábbi közlése szerint a múlt héten 9 embert állítottak elő kábítószerrel való visszaélés gyanújával Dombrádon, köztük a drogterjesztéssel gyanúsított, a bíróság által most letartóztatott 25 éves férfit. A 8 kábítószer-vásárló, köztük négy fiatalkorú, szabadlábon védekezhetnek. |