Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Előzetesben a tiszavasvári rablók
Feltöltve: 2011-02-08 08:34
Módosítva: 2011-02-08 08:35
A két fiatalember kirabolt és bántalmazott egy idős asszonyt, s annak unokáját.    

A Nyíregyházi Városi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két fiatalembernek, akik a gyanú szerint kiraboltak és bántalmaztak egy idős tiszavasvári asszonyt, valamint az unokáját - közölte a megyei bíróság elnökhelyettese, szóvivője.

A nő a bántalmazás következtében 8 napon túl, unokája pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrök által csütörtökön őrizetbe vett, a bűncselekménnyel gyanúsított 16 éves és 18 éves férfi ellen rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt folyik eljárás - mondta Nyakó Zsuzsanna.

Tekintettel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére, alaposan lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülésük esetén a gyanúsítottak megszöknének vagy elrejtőznének, továbbá figyelemmel a 18 éves férfi büntetett előéletére, megalapozottan lehet tartani attól is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el - fogalmazott a szóvivő.
A végzés ellen a gyanúsítottak és a 18 éves férfi védője fellebbeztek, így az nem jogerős.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> maxfm.hu/eszaon
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázhatvanhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu