Banki hitelekkel üzletszerűen követtek el csalást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ügynek 110 gyanúsítottja van, akik összesen 20 millió forintos kárt okoztak - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A gyanúsítottak hamis munkáltatói igazolásokkal igényeltek hitelt különböző pénzintézetektől, többnyire százezer forintos nagyságrendű áruvásárlási kölcsönt kértek és kaptak, ám néhány hónap után az érintettek nem fizették a törlesztőrészleteket.
Az ügy egyik gyanúsítottja egy 44 éves balkányi nő, akinél még 2008-ban egy házkutatás során három füzetet találtak, nevekkel és cégekkel, s akkor merült fel, hogy az ott szereplő gazdasági társaságok nevében fiktív munkáltatói igazolásokat készítettek. A nő mellett egy 35 éves nyíregyházi férfi az ügy másik főszereplője, őket üzletszerűen elkövetett csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják, míg a hitelfelvevők a rendőrség szerint csalást követtek el.
Az ügyet a kétéves nyomozás befejezése után vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek a rendőrség. |