A városi rendőrkapitányság járőrei nem sokkal később egy kocsmában találták meg a feltételezett elkövetőt, ahol testi kényszerrel megbilincselték, lefoglalták tőle a kést, majd előállították. Az 59 éves, ittasnak tűnő férfinél ismételten ruházat-átvizsgálást tartottak, majd miután támadásra, illetve önkárosításra alkalmas más eszközt nem találtak nála, 20 óra 55 perckor az előállító-helyiségbe zárták, ahol más nem tartózkodott.
Amikor a rendőrök 22 óra 58 perckor beléptek az előállító-helyiségbe, hogy a feltételezett tettest vérvételre vitték, a férfit a padlón ülve úgy találták, hogy eltépett pólójával egy rácsra akasztotta fel magát. Azonnal levágták, megkísérelték újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de ők sem jártak sikerrel; már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Az előállító-helyiségben kamera működött, a kapitányság ügyeletese azonban semmi szokatlant nem vett észre. Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyészég bevonásával belső vizsgálatot indított.
Az életveszélyes késelés ügyében ettől függetlenül folyik a nyomozás. |