Szerbia leggazdagabb régiója a Vajdaság. 40 százalékkal fejlettebb az ország többi részénél, de ezt az előnyét nem használhatja ki. Újvidék próbálkozásait, hogy saját javai felett rendelkezzen, Belgrád azzal hárítja, hogy a vajdasági szeparatista erők önállósulni akarnak. Ennek véget kell vetni, vallja Braniszlav Pomoriski, a vajdasági képviselőház elnöki tanácsadója, aki eképp vélekedik; írjuk be végre az alkotmányba, hogy a Vajdaság Szerbia része volt és marad örökre. Ezt én mint régi autonomista szó nélkül elfogadom. De azután kezdjünk végre a tényekről, a gazdaság nyelvén beszélni.
Ezekről a tényekről szólnak a különféle fórumok, és felvilágosító előadások. A tények pedig azt mutatják, hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalom gyakorlása, vagyis a teljes körű autonómia idején, 1974 és 88 között lendületes volt a fejlődés. A vajdasági autonómia megszüntetése óta viszont a tartományt 27 milliárd dolláros jövedelemkiesés érte. |