|
|
|
|
NFÜ: eddig 3,6 milliárd odaítélt támogatás
|
Feltöltve: 2010-02-15 16:54 |
|
| Három pályázati felhívás, eddig 3,6 milliárd forint (13 millió euró) odaítélt támogatás, közel 90 megvalósítás alatt álló projekt – ez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által irányított Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 eddigi mérlege - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. |
|
|
A program első felhívása keretében mintegy 13 millió euró került szétosztásra a közel 90 nyertes projekt között. Ezek megvalósítása már folyamatban van - áll a közleményben.
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége egy határon átnyúló vállalkozói hálózat létrehozására kapott támogatást. A projekt kiemelten támogatja az együttműködési kezdeményezéseket, a határ mindkét oldalán működő vállalkozások versenyképességének növelése érdekében. |
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
eszaon.hu |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Utánpótlásképző központtá válna Debrecen |
|
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |