|
|
|
|
Meghívó nélkül az anyaországba
|
Feltöltve: 2008-07-28 16:07 Módosítva: 2008-08-06 12:40 |
|
| Nemrég Kárpátalja-szerte felröppent a hír, hogy augusztus elsejétől a Magyar Igazolvány segítségével könnyebb lesz majd átjutni az anyaországba. Ezt a hírt a Külügyminisztériumban nem cáfolták, ugyanakkor a részletekről biztosat még nem mondtak. |
|
|
Mint azt az indexkelet.hu megtudta, Kárpátalján közel 140 ezer embernek, tehát a magyarság 90 százalékának van Magyar Igazolványa és Magyar Hozzátartozó Igazolványa. Amennyiben a könnyítést bevezetnék, akkor a Magyar Igazolvány és a határon túli magyar szervezetek által kiadott ingyenes garancialevél váltaná ki az eddigi meghívólevelet.
De addig is különböző hozzánk beérkező információkra alapozva nézzük meg, hogy milyen feltételekkel utazhatnak majd a kárpátaljai és vajdasági magyarok.
A schengeni vízum bevezetése óta az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok csak Magyarország mostohagyermekének nevezték magukat, mivel az anyaországi beutazáshoz vízumra volt szükségük. A vízumot pedig nem adták meg egyszerűen a magyarországi hatóságok, mivel először is különböző támogató dokumentumokra volt szükség a meghívólevél kiállításához, amit Magyarországon az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal adhatott ki a kérelmező rokonának. Csak ezután mehetett az illető magyar az ottani konzulátusra és kaphatta meg a beutazáshoz szükséges schengeni vízumot. Addig viszont akár három hónapot is várnia kellett. Bár az utóbbi időben a közeli hozzátartozóknak némi engedményeket tettek, de még mindig pénzbe és időbe került. Így a határon túl élők többsége a hajdan kiváltott Magyar Igazolványt szinte fel sem tudta használni. Vagy egyes esetekben csupán utazások során tudták felmutatni.
A hírek szerint augusztus elsejétől ez megváltozik, és a magyarországi fél újabb könnyítéseket vezet be a Magyar Igazolvánnyal vagy a Magyar Hozzátartozó Igazolvánnyal rendelkezők számára. Egyes hírek szerint már nem lenne szükség meghívólevélre és arra a tortúrára, amit eddig átéltek az ottani magyarok. Az Index-Kelet értesülései szerint a kárpátaljai és vajdasági szervezetek adhatnak majd ki ingyenes igazolásokat, amelyek egy évig lesznek érvényesek. Ezzel tulajdonképpen a magyar kormány felelősségvállalási jogot ad az ottani magyar szervezeteknek, amelyek a konzulátusokkal együttműködve csak alapos mérlegelés útján adhatják ki ezeket az igazolásokat. Sajnos a hírek szerint viszont az a korlátozás megmarad, miszerint ezzel a könnyített vízummal egy félévben csak 90 napot tölthetnek a jogosultak.
De mit szólnak ehhez a hírhez a jól értesült kárpátaljai lakosok? – kérdeztük
Kiss Ilona, beregszászi lakos is hallott a hírről, mely egész Kárpátalját bejárta az utóbbi napokban. – Nagyon örültem a hírnek, és végre sokan igénybe vehetjük majd az ott porosodó Magyar Igazolványunkat, de még semmit nem tudunk a részletekről. Állítólag nagyon sokat könnyítettek az utóbbi hónapokban, bár ezt mi mégsem érezzük. Nekünk az lenne a megoldás, ha előbb-utóbb a Magyar Igazolvánnyal utazhatnánk. Most kiiktattak egy lépcsőt, mégpedig azt, hogy már nem kell a jövőben a magyarországi rokonoknál kuncsorognunk és fizetnünk egy meghívóért, de ez mégsem biztosít számunkra korlátlan utazási lehetőségeket. Még mindig lesznek sorok a konzulátusoknál.
Nagy István, szintén beregszászi lakos elmondta, hogy ő mindig csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe megy, hiszen kishatár átlépési engedélye van. – Nekem így sokkal kényelmesebb, hiszen a gyermekeim a közelben tanulnak. Szerencsére a kishatár átlépési engedélyeket pedig már kiadják öt évre, és már nem is pecsételnek az útlevélbe. Természetesen annak sokkal nehezebb, aki messzebbre utazik. Én csak azt tudom mondani, hogy a magyar fél részéről időhúzás ez. A vízumot első perctől ki lehetett volna adni a Magyar Igazolványokra, hiszen akkor miért fektettek bele annyi pénzt? Már éppen ideje volt elővenni újra, még jó, hogy valakinek eszébe jutott. De ez sem a végső megoldás, ha tényleg segíteni akarnak a kárpátaljai és vajdasági magyarokon, akkor előbb-utóbb megengedik, hogy Magyar Igazolvánnyal utazzunk az anyaországba.
Balogh András szintén a határ közelében él. Véleményes szerint, amit Schengen óta művelnek az Európai Unión kívül rekedt magyarsággal, az egyszerűen kriminális. – Mindig jön valamiféle könnyítés, amivel egyesek jól járnak, mások pedig mindig rosszul. Amióta nem kaptuk meg a kettős állampolgárságot, nagyon sokunkban csalódás mutatkozik az anyaország felé. Ha itt is jobban fejlődne a gazdaság, és Ukrajna végre beléphetne az Európai Unióba, higgye el nekem, kedves – mondta még –, mindenki visszaköltözne. Már így is ismerek olyan embereket, akik visszaköltöztek Kárpátaljára. Belátták, hogy itt jobb, és hazahúzott a szívük. Itt már úgyis csak olyanok maradtak, akik lokálpatrióták vagy nem volt pénzük az újrakezdésre. Sajnos a határon túli magyarokat még mindig kinézik odaát, mintha mi tehetnénk arról, hogy ide kerültünk. De bízzunk az Istenben, hogy ez változni fog, mert eleinte ugyanígy viselkedtek az erdélyiekkel is, ma meg már Románia sokkal jobban fejlődik, mint Magyarország. Kárpátalja egy földi paradicsom volt mindig, és nemsokára újra virágozni fog – mondta végezetül.
Tehát mint megtudtuk, Kárpátalján közel 140 ezer ember, tehát a magyarság 90 százaléka rendelkezik Magyar Igazolvánnyal és Magyar Hozzátartozó Igazolvánnyal, amennyiben a könnyítést bevezetnék, akkor a Magyar Igazolvány és a határon túli magyar szervezetek által kiadott ingyenes garancialevél váltaná ki az eddigi meghívólevelet. Amennyiben bevezetésre kerül a könnyített eljárás, rögtön tájékoztatjuk olvasóinkat.
Sebestyén Márta
|
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
indexkelet.hu |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |