Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Legkorábban 2013-ra készülhet el az észak-erdélyi autópálya
Feltöltve: 2008-04-09 01:54
Kolozs megye már-már legendássá vált gazdasági fejlődését elsősorban az épülő észak-erdélyi autópályának köszönheti - illetve egyelőre csak a sztráda tervének. A Bechtel cég a legderűlátóbb előrejelzések szerint is csak 2013-ban adja át majd az utat.    

A borsi határátkelőt Brassóval összekötő autópálya első, 50 kilométeres szakaszának Kolozs megyében még ebben az évben el kellene készülnie. Bár egyes hírek szerint a román kormánynak kifogytak a tartalékai, a Kolozs megyei szakaszon intenzíven folyik az építkezés. A befektetők pedig sorban állnak, hogy megindíthassák beruházásaikat a sztráda mentén.

Több mint százhatvanan vannak a várakozási listán, de azt is számolgatjuk, hogy a felvonulási területeken további ipari parkok létesülhessenek az elkövetkezőkben, s ami nagyon örvendetes,hogy ezek többnyire magyarlakta települések közelében vannak, tehát belátható időn belül az ott jelentkező munkapiaci gondokra is orvoslást találunk - mondta
László  Attila, városi tanácsos.

Egy multinacionális távközlési cég egyébként szintén az autópálya miatt helyezte át üzemét Kolozs megyébe.

Tánczos Barna, szállításügyi államtitkár a Hírórában elmondta: annak ellenére, hogy a januári-februári számlák kifizetése késett, semmiképpen nem állhatnak le a munkálatok, mert a kivitelező cég még januárban több mint 140 millió eurós előleget kapott, a szerződés értelmében.  Így "csak" 30 millióval tartozik a román kormány a Bechtelnek. De a kifizetett előlegből a cég tudja finanszírozni a munkálatokat. A finanszírozás adott, a munkálatok folynak, és még idén át tudják adni az első szakaszt - tette hozzá az államtitkár.

Igaz, hogy az eredeti ütemterv szerint a Kolozsvár környéki szakasznak már el kellett volna készülni, de mivel 2005-ben volt egy leállás, 2006-ban született egy megállapodás - köszönhető az RMDSZ kemény lobbijának is - ennek értelmében 2009-re 3 szakaszt kell befejezni - mondta el Tánczos Barna. Az intenzív munkálatok 2009-2010-től fognak folyni, akkor több mint négy szakaszon fognak dolgozni a Bechtel és alvállalkozói. Így a teljes pályaszakasznak 2013-ra kell megépülni - tette hozzá.

Az államtitkár sajnálatát fejezte ki, hogy az eredetileg tervezettnek több mint kétszeresébe fog kerülni az építkezés, ez történik akkor - mondta -, ha elsietett előkészítés, sebtében összeállított hatástanulmányok alapján írnak alá autópályakivitelezési szerződést: így volt ez 2003-2004-ben, amikor kevesebb mint fél év alatt készítették elő ezt a majd' 400 km hosszú autópályát.

Az autópályához követ szállító kamionok tönkreteszik az utakat

Bihar megye több településén tönkrementek az utak és összerepedeztek a házak az észak-erdélyi autópályához követ szállító 30-40 tonnás kamionok miatt. A lakosság hiába panaszkodik, mert az illetékesek egymásra hárítják a felelősséget.

Egy falu öregebb épületein ujjnyi vastag repedések keletkeztek, a lakosság pedig tanácstalan, mert nincs kihez fordulnia. A hatóságok kitették ugyan a 30 km/h-ás sebességkorlátozást jelző táblát ám ezt a sofőrök nem veszik figyelembe.

Az autópályaépitő cég illetékese telefonon azt mondta: az építkezési területek nagy részén külön munkautakat nyitottak a kamionoknak, ám itt még nem építették ki ezeket. A sztráda építése a tervek szerint 2011-ig tart.

Tánczos Barna megjegyezte, hogy az érintettek természetesen számíthatnak kártérítésre, ezen kívül 2007 végén két út átkerült az Állami Út-és Autópálya társasághoz azért, hogy feljavítsák, járhatóvá tegyék azokat a kamionok számára.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Duna TV
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznyolcvannyolc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés

ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu