Cikkünk előző részében leírtuk, hogy az Apáczai Közalapítvány „Határtalanul 2010” programja lehetőséget adott a csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Intézet és Kollégium 34 szakképzős diákjának egy utazásra Erdélybe. Köszönet illeti az Alapítványt 1 215 000 Ft támogatásáért, valamint Csengernek és részben a környező településeknek, amelyek ezt kiegészítették. Így minden adottá vált egy tartalmas program megvalósításához.
Utunk célja a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola volt, ahol az érkezés másnapján a helyi diákokkal közös jégtörő, ismerkedési játékokat szerveztünk.  Ezek sikerét mutatja, hogy estére többen közös programot szerveztek a szórakozási lehetőségek felderítésére. Az iskolák kölcsönös bemutatkozása komoly szakmai továbbfejlődés példáját mutatta meg. A Csengeri kistérséghez hasonlóan érzékeny természeti környezet megóvásának és oktatásba való bevonásának lehetőségét az eredetileg a csengerihez hasonló profilú Kós Károly Szakközépiskolában, a környezetvédelmi képzés kiegészítésével tette meg sikeresen.
A monarchia egyik híres gyógyközpontján, Tusnádfürdőn keresztül érkeztünk Kelet-Közép-Európa legszebb krátertavához, a Szent Anna-tó és a Mohos-láp közötti nyeregbe. A helyi természetvédelmi őrök vezetőjének, Laci bácsinak a történeteiben megelevenedett a furfangos székely észjárás. Később pajzánul mosolyogtak az alig tízezer éves tűzhányókitörésekre emlékeztető torjai Büdös-barlang vérpezsdítő kénes kigőzölgésében.
Következő napot a szakmának szenteltük. Kora reggel Csaracsóban Pauló Tamás budapesti faipari mérnöktanár és csapata által felújítás alatt álló tradicionális fűrészmalomban kezdtünk.  A diákok láthatták az építkezés folyamatát, megismerték a medvetalp funkcióját. Kézdivásárhelyen Gábor Áron, majd az est végén a Nyerges-tetőn a spártaiakkal egyenrangú székely hősök sírhantjai mellett idéződött meg a történelem. Az udvarterekkel tagolt Kézdivásárhelyen kézzelfogható valósággá vált a céhek története; majd Alsócsernátonban a Haszmann Pál Falumúzeumban a kézműves mesterek máig élő hagyományai a bútorfestéstől, a fafaragásig. Az esti vetélkedő végén mindenki sietett, hogy belevesse magát a város esti programjaiba.

Reggel a Csíki-medencébe besütő nap a város peremén talált, ahol egy hagyományos parasztház áttelepítésének és felújításának voltunk tanúi. Észak felé tartva Mádéfalván a székely mártíromság előtt tisztelegtünk, a csíkkarcfalvi erődtemplom lábánál megbújó Mózes gyapjúmanufaktúrában pedig a munkafolyamatok kipróbálása mellett, a figyelmesek számára egy sikeres kisvállalkozás története is hasznosítható szakmai élményt nyújtott. Gyergyószentmiklós Erdély és a nagyvilág ásványaival kápráztatta el a csoportot a Tarisznyás Márton Múzeumban. A hegycsuszamlás nyomán kialakult Gyilkos-tóból kiálló fatörzsek izgalmas belépőt jelentettek a Békás-szorosba.  Csodálkozva nézték az Oltár-kő monumentális mészkőtornyát, hitetlenkedve bandukoltak a Békás-szorosban a Pokol kapuja égbe törő sziklatornyai alatt (10. FOTÓ). Este a szakadó eső ellenére elgyalogoltunk a csíksomlyói Mária templomhoz, ahol spontán módon elcsendesedett az addig nagyhangú diákcsapat.
A hatodik nap a székelykapuk településén, Máréfalván át, jutottunk Szejkefürdőre, a legnagyobb székely, Orbán Balázs síremlékéhez az éppen ott zajló rock koncert kordonjai között. Farkalslakán Tamási Áron előtt tisztelegtünk, majd Korondon Magda néni mutatta meg a kerámia rajzolásának művészetét, miközben férje a korongozás rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket. A Sóvidéken igazi különlegességet láthattunk, a Parajd melletti sókarszt borotvaéles szikláit.
A szovátai Medve-tó sós vizében lebegő fürdőzők láttán még az úszni nem tudók is kedvet kaptak volna a lubickoláshoz. Egy kis kerülővel Bözödújfalu felé érkeztünk, ahol a víztározó partján elevenítettük fel a diktatúrák gyakran embertelen döntéseinek következményét a víz alatti szellemfalu kiálló templomtornyának csúcsa láttán. Este a hét értékelése után városnézés következett Marosvásárhelyen, ahol a főtér a Zsolnay kerámiával díszített csodálatos szecessziós középületek felfedték a közös múlt kézzelfogható kapcsolatát. Megnéztük világhírű matematikusainknak, Bólyai Farkasnak és fiának Jánosnak  a szobrát, s történetük láttán talán elhitték egy kicsit, hogy a matematika is lehet szép tudomány.
Utolsó napon a leghosszabb buszozás várt ránk hazáig, ezért a korai indulást álmos pakolás előzte meg. Körösfőn álltunk meg hosszabban, ahol a festett fakazettás mennyezetű kalotaszegi templomok egyik remekét láthattuk.  A szakmai programként megtekintett gépi faesztergálás során elkészült sakkbábukból mindenkinek jutott egy-egy. Az egykoron a királyi udvarokba is eljutó kalotaszegi varrotasokat az állandó vásár egyik portáján tanulmányoztuk. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy lassan kihalóban ez a kézműves mesterség, mert a turistáknak már gyakran műanyag labdát, kínai terítőt vásárolnak. A Meszesi-kapun átérve a Szatmári-sík bontakozott ki előttünk, nemsokára a határ következett. Rövid ellenőrzés után az iskola előtt szülők, barátok, barátnők várták a megfáradt vándorokat.
Az iskolakezdés hetén, a maradék nyári melegben még várt ránk egy záró értékelés. Az út során készített fotókról elindult beszélgetés alapján reméljük, hogy az út során kézzelfogható élménnyé váltak a később boltokban, vásárokban viszontlátott termékek, és a jövőben felismerik az értéket a tucattermékek között. Néhányan talán megérezték, hogy egyszerű kézműves kisvállalkozások is sikerre vihetőek. A természeti vonzerőkről és történelmi, kulturális értékekről adott visszajelzéseik alapján úgy tűnt, olyan élményekkel tértek haza, amelyek nyomán a jövőben többször visszatérnének még Erdélybe és más magyarlakta területekre.
Reméljük ez minél többnek megadatik.