Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Fantom szervezet a Magyar Polgári Párt bejegyzése ellen
Feltöltve: 2008-02-13 19:26
A bejegyzéséért több mint tíz éve küzdő szervezet akadályozza a romániai Magyar Polgári Párt bírósági nyilvántartásba vételét. Ezért veszélybe kerülhet a politikai erő részvétele a helyhatósági választásokon - ezt Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének elnöke mondta.    

Egy a bejegyzéséért több mint tíz éve küzdő szervezet, a Demokratikus Szolidaritás Pártja nyújtott be fellebbezést, amely korábban is kérte, hogy érdekelt félként kapcsolódhasson a tárgyalásba. A szervezet azt kifogásolja, hogy az erre vonatkozó keresetüket a bíróság nem tárgyalta érdemben.

 Az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke elmondta: éppen ma kapták kézhez a januári, számukra kedvező bírósági döntést, s ez azt jelenti, hogy öt napon belül kiderül: az államot képviselő ügyész is megfellebbezi-e a korábbi döntést. Gazda Zoltán szerint azonban már ennek az ismeretlen román pártnak a fellebbezése is arra kötelezi a legfelsőbb bíróságot, hogy újabb tárgyalást tűzzön ki, és csak ezután születhet meg a jogerős határozat.

 Az MPP-t azért érinti kedvezőtlenül ez a fejlemény, mert noha hivatalosan nincs kitűzve a helyhatósági választások időpontja, a legtöbb román párt egyetért azzal, hogy május 25-én rendezzék meg a megmérettetést.

Ez azt jelenti, hogy legkésőbb március 25-ig meg kellene születnie a bejegyzésről szóló jogerős bírósági döntésnek ahhoz, hogy az MPP részt vehessen a választási versenyben. Erdélyi magyar politológusok szerint nem valószínű, hogy a helyhatósági választásokra közös jelölteket nevezzen meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az MPP, így éles versenyt jósoltak a két szervezet polgármester-, illetve önkormányzati képviselőjelöltjei között.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Cikk és kép: Duna TV
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszáznegyvenhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés

ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu