A részletekről Halász D. Jánost, Debrecen alpolgármesterét kérdeztük:
Mit takar a "Gyermekek a gyermekekért" akció?
A Gyermekek a gyermekekért akció egy olyan adományozás lényegében, mely a szeretet ünnepe, karácsony előtti időszakban egy kicsit ráirányítja a figyelmet a határon túlélő magyar közösségekre, azokra az akár kicsiny falvakra, ahol szükséget szenvedő magyar gyermekek nevelkednek és küzdenek a megmaradásért. Immár hetedik éve, hogy Debrecenben meghirdetjük ezt az adományozási akciót.
Kik vesznek részt az akcióban?
A debreceni közoktatási intézmények, mind a 87. Tehát mind a kollégiumok, az általános iskolák, a középiskolák és az óvodák. Második éve a Református Szeretetszolgálat is csatlakozik akciónkhoz, illetve ebben az évben a debreceni tulajdonú önkormányzati cégek, sportegyesületek is csatlakoztak olyan formában, hogy minden egyes településre 1-1 cég készít egy ajándékcsomagot, amelyet az adott település legjobban tanuló diákjának küld el.Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a diákoknak egy életre szóló élmény okoznak majd ezzel.
Mely településen lévő gyerekeket ajándékozzák meg?
Összesen nyolc településre fogunk eljutni. Hat település Kalotaszeg vidéke (Sárvár Magyarvalkó, Magyarbikal, Váralmás, Magyarokereke, Magyarógyerőmonostor), illetve a Torockói-hegységben Torockó és Torockószentgyörgy lesz a célállomásunk.
Milyen ajándékokra számíthatnak a gyerekek?
természetesen a személyes ajándék, amit névre szólóan készül el egy-egy gyermek számára, hiszen minden gyermek, akit megajándékozunk az ő részére kapott ajándékot fog majd kapni. Ezekben az alapvető téli ruházkodáshoz szükséges ruhadarabokat, sál, sapka, kesztyű.. Természetesen emellett a játék, a könyv és az édesség is ott lesz.
Mikor indul majd a kamion?
A kamion december 10-én indul majd, az ajándékokat pedig 9-én rakjuk be. Én ez úton is köszönöm annak a helyi vállalkozónak, hogy megint ingyen bocsátja rendelkezésünkre a kamiont sofőröstől. |