|
Bihari Rendészeti Csapatverseny
|
Feltöltve: 2009-03-20 12:42 |
|
| Hajdú-Bihar megyében négy olyan oktatási intézmény működik, melyekben rendészeti pályára történő felkészítés folyik - biharekesztesi Bocskai István Gimnázium és Szakképző Iskola, berettyóújfalui Bessenyei György Szakközépiskola, püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. |
|
|
A derecskei I. Rákóczi György Gimnázium és Szakközépiskola és kollégium kezdeményezésével, immár második alkalommal rendezik meg 2009. március 20-21-én a „Bihari Rendészeti Csapatversenyt” Derecskén. A verseny célja a szakmai munka elősegítése, tapasztalatcsere, melynek érdekében a hallgatók között versenyt rendeznek. A kétnapos találkozón elméleti tudásukat mérik össze a csapatok, illetve a második napon kerrékpáros ügyességi verseny lesz.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai 2004-től vesznek részt a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium és Szakközépiskola rendvédelmi tagozatos hallgatóinak képzésében, illetve a verseny előkészítésében is segítséget nyújtottak. Tapasztalataik szerint a fiatalok körében rendkívül közkedveltek a rendészeti képzést nyújtó iskolák.
A határon átnyúló kapcsolatok erősítése érdekében a versenyre meghívták az I. Rákóczi György Gimnázium, szakközépiskola társintézményét a Nagyváradi Ady Endre líceumot is. |
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
|
|
|