Ma -9°C    Holnap -8°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Beruházókra van szükség Hargita megye fejlesztéséhez
Feltöltve: 2008-07-02 14:10
A székelyföldi Hargita megye Románia egyik legszegényebb térsége. Gazdasági elemzők szerint a hegyvidéki települések fejlesztésében elsősorban a régió természeti adottságai játszhatnak szerepet.     

Ennek kiaknázása a beruházók nélkül azonban nem valósulhat meg.

 
 
 
 
 
 
 

Csíkország télen-nyáron sok hazai és külföldi látogatót vonz. A természeti látványosságok megközelítése azonban egyelőre nehézkesnek mondható. Bár az országutak javítására  jelentős összegeket fordítottak az utóbbi években, hiányzik még az autópálya a repülőtér, és a megfelelő infrastruktúra is.
Ezért az elmúlt 18 évben egyértelmű, hogy a tőke nem minket keresett meg legelőször. És ha nem figyelünk oda, akkor az elkövetkezendőkben is  más vidékekre fog menni - mondta Balási Csaba, a Hargita megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke.
Az újonnan megválasztott megyei és önkormányzati képviselők a vállalkozókkal közösen most egy olyan program kidolgozását tervezik, amellyel vonzóbbá tehető Hargita megye a beruházók  és a turisták számára egyaránt.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> dunatv.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszáznyolcvanöt 
 
 
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának - hangoztatta Pajna Zoltán alpolgármester ma a városban tartott sajtótájékoztatón. A DEAC, a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola szakemberei hangoztatták: együttműködésében fontosnak tartják, hogy a régió utánpótlás-nevelésében ne legyen elkallódó, lemorzsolódó labdarúgó, és mindenki megtalálja a céljainak és képességeinek megfelelő klubot. A három egyesületnél jelenleg több mint ötszáz gyerek focizik.
Utánpótlásképző központtá válna Debrecen
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának.    
Friss hírek
Hirdetés

ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu