|
|
| |
| A magyar nyelvtanítást hátrányosan érintő oktatási törvénytervezet ellen tiltakozott a Magyar Koalíció Pártja és több szlovákiai magyar érdekszervezet Pozsonyban. A kisebbségek által sérelmezett törvényt a parlament már holnap elfogadhatja. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az idén először a polgármesterek mellett a megyei önkormányzatok elnökét is közvetlenül választják meg. Az RMDSZ vezetősége ma arról döntött: kötelezően minden olyan megye állít RMDSZ-es megyei tanácselnök-jelöltet, ahol a magyar lakosság számaránya eléri a 15 százalékot. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Több internetes portál találta figyelemre méltónak Ján Slota vasárnapi televíziós szereplését, mivel a magyarellenes szlovák kormánypárt elnökén ezúttal nyoma sem látszott az alkoholos befolyásoltságnak, ám ettől függetlenül ismét "ganénak" nevezett egy cseh politikust, és kijelentette: magyar bírálóit annyira sem becsüli, hogy leköpje őket. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Április második felétől szobor őrzi majd Kaszás Attila emlékét szülővárosában, Révkomáromban. A közel 2 méter magas, egészalakos bronzszobor, amely egy helyi művész, Gáspár Péter alkotása, a felvidéki magyar színtársulat, a révkomáromi Jókai Színház épülete előtt kap helyet. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Újabb forrásra van szükség az Erdélyt átszelő autópálya építéséhez, ehhez pedig a költségvetés kiegészítéskor kér pénzt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be pénteken Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján Borbély László. A román fejlesztési miniszter szerint várhatóan a következő héten tárgyalja meg a kabinet a büdzsé-kiegészítést. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Magyarok, szlovákok és romák együttélését segítő európai uniós pályázatot nyert a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete és a révkomáromi Selye János Egyetem. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Tőkés Lászlóval ül le tárgyalni hamarosan az RMDSZ vezetősége - számol be szombati számában a sepsiszentgyörgyi Háromszék. A napilapnak ezt Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nyilatkozta, aki szerint erről a Szövetség Állandó Tanácsa döntött. Márton Árpád elmondta, Tőkés múlt heti felhívására válaszolnak, aki felajánlotta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közvetítő szerepét a két magyar politikai szervezet között. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A bejegyzéséért több mint tíz éve küzdő szervezet akadályozza a romániai Magyar Polgári Párt bírósági nyilvántartásba vételét. Ezért veszélybe kerülhet a politikai erő részvétele a helyhatósági választásokon - ezt Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének elnöke mondta. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A csere keretében kijelölt magyarok száma tízezerrel több volt annál, amennyiben megállapodtak. Csehszlovákia eredetileg azzal számolt, - és a hivatalos propaganda is ezt hirdette - hogy Magyarországon négy-ötszázezer szlovák él, és így majd több százezer szlovák érkezik a szlovákiai magyarok helyére. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Úgynevezett klónozott bankkártyával vásárolt műszaki cikkeket és ezzel több millió forint kárt okozott egy szlovák-magyar bűnbanda. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Megnehezítette, de egyben meg is könnyítette a Kárpátalján élő magyarok helyzetét az anyaország schengeni csatlakozása. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Meglepően magas a részvétel a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában: 18 óráig a szavazásra jogosultak 57,8 százaléka adta le a voksát, míg a két héttel korábbi első fordulóban ugyanaddig 53,45 százalék. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Míg 1983-ban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felforgatásának vádjával állították bíróság elé, majd börtönözték be, ezúttal a Ján Slota vezette kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt feljelentése miatt folytatnak ellene eljárást. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Egyre több határon túli diák jelentkezik Magyarországi felsőoktatási intézménybe, így a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolára is. A diákok több lehetőségre és kedvezőbb elhelyezkedésre számítanak egy hazánkban megszerzett diplomával. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Kormányközi szerződés értelmében még idén felújítja a magyar állam a zsákai román ortodox templomot és parókiát. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A többségében magyarok lakta erdélyi Hargita és Kovászna megye összevonását javasolja Csíkszereda polgármestere. Szerinte a romániai törvénykezés lehetővé teszi olyan népszavazás megtartását, amelyen a két székelyföldi megye rendelkezhetne saját sorsáról. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Kilenc jelölt indul a január 20-i szerbiai elnökválasztáson. Most először a vajdasági magyarságnak is van saját jelöltje, Pásztor István személyében. Indulását sokan eltérően értékelik
|
| |
|
| |
|
|
| |
| Az új szerb útlevélben már eredeti formájukban szerepelhetnek a kisebbségi nevek. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Ha már fizetniük kell a vízumért a vajdasági és kárpátaljai magyaroknak, kapjanak legalább kárpótlást a magyar államtól klasszikus irodalmi művek formájában - javasolta Péter László irodalomtörténész, Szeged díszpolgára. A javaslat már az Országgyűlésben is elhangzott, az oktatási tárca azonban egyelőre csak felméri a határon túli igényeket – írta a Felvidék Ma internetes portál. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A koszovói helyzet rendezéséről folyó vitában egyre gyakrabban hallani, hogy napirendre kell tűzni a vajdasági autónómia visszaállítását is. Ez valójában a gazdasági önállóságot jelentené, amit a lakosság 70 százaléka támogat. |
| |
|
| |
- 15 Oldal - [ 13 ] |
| |
|