Azt már tudjuk, hogy készítik a Mafia második részét, eddig azonban itt nagyjából véget is ért a tények tárháza a sokak által imádott kultuszjáték folytatásával kapcsolatban. Igen, eddig, most ugyanis megtört a jég, és valóságos információözön indult be a "család" magánügyeit taglaló, nyílt világú akciójátékból. A helyszín Empire City, amely - nem csalás, nem ámítás - kétszer nagyobb, mint az elõzõ felvonás terepe volt, és leginkább San Franciscóra hajaz. Vito és Joe játsza a fõszerepet - elõbbi lesz az irányítható fõhõs, utóbbi pedig, bár nem kapjuk majd meg felette a kontrollt, létfontosságú szerepet tölt be az akciózásban. (Adja meg a jó isten, hogy ne kelljen kísérgetni és életben tartani...). A történet közvetlenül a második világháború befejezése elõtt indul majd - Amerika hadban áll a germán fasiszta gépezettel, és ugye ismerjük a mondást: ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek. Ebben a labilis korban könnyû elbukni, és még könnyebb meggazdagodni - fõhõseink pedig úgy döntenek, nem járják ki az élet iskoláját, inkább átgázolnak rajta.
Játéktechnikailag számtalan finomítás történik az elõzõ részhez képest. Az autókat alaposan kidolgozzák, szinte apró szilánkokra lehet majd törni õket, miközben, ha egy eltévedt golyó véletlenül utat talál a benzintankunkhoz... nos, annyiban, hogy bámulhatjuk a töltõképernyõt. Apropó, hajtóanyag-zabálók: ha az utcán autót rabolunk, komoly problémáink akadhatnak majd a zsarukkal, azonban - kapaszkodó - VEHETÜNK is kocsikat, amelyek aztán a történet elõrehaladtával amortizálódnak, illetve összekoszolódnak - ilyenkor csak elkavarunk egy benzinkútig, telepumpáljuk a tankot, és fizetünk pár centet az autómosóknak, akik csillogóvá-villogóvá varázsolják kedvenc járgányunkat. Apropó, fizetés: a Mafia folytatása ismételten az elsõ rész alaposságára és realitására megy rá, így a pénz most még fontosabb szerepet játszik majd. Vito gyakran megéhezik, így nem csak a kocsit, de õt is pumpálnunk kell üzemanyaggal, ha pedig ez nem volna elég, hogy elverjük a missziók alatt összekapargatott pénzünket, komplett öltözékeket vásárolhatunk magunknak, illetve fegyverek terén is hatásosabb lesz megkeresni egy csempészt, sem mint besétálni egy - nem létezõ - boltba.
És a végére egy kis feketeleves: a fejlesztõk menet közben meggondolták magukat, ezért a játék elsõdlegesen aktuális generációs konzolokra (amelyek ugye ma már a PS3, illetve az Xbox 360) készül, majd pedig csak azok után kezdik el PC-re optimalizálni - így jó eséllyel nem egy-két hét fog eltelni, mire a videojátékos brigád után lecsaphatunk mi is a cuccra. Megjelenés jövõ tavasszal, amikor bagzanak a macskák és kanosak a verebek. A galériába pár friss kép is becsúszott - én még mindig az államat keresgélem. Ha ez tényleg így fog kinézni, azt hiszem, mindenki mehet kapálni.


