|
|
| |
| A Szolnok Épül Program elindulása óta a városi diákönkormányzat mindig élénk figyelemmel kísérte a városi fejlesztéseket. Tagjai közül egyre többen gondolták úgy, hogy barátokkal, ismerősökkel szívesen csatlakoznának a programhoz önkéntes segítőként. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Egy nap alatt mintegy ezer hektárral csökkent az elöntött területek nagysága, jelenleg 5.700 hektár van víz alatt - tájékoztatott a Tikövizig igazgatója. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A regionális államigazgatási hivatalok helyett szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, amelyek szuperhivatalként működnek majd - értesült a Népszabadság. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Hortobágy-Berettyón, a Bucsa-Nádudvar védelmi szakaszon első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Harmincnégyezer-milliárd forint kárpótlást követel egymillió magyar szövetkezeti gazdálkodó nevében néhány hajdani segesdi tsz-tag a magyar államtól, értesült a Somogy Megyei Hírlap. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Még a korábbinál is rosszabb menetrenddel indítaná újra a személyszállítást a MÁV az újranyíló mellékvonalakon - tudta meg a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az autóban ülő két fiatalt sérüléseik miatt kórházba szállították. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Még mindig harmadfokú árvízvédelmi készültség van 164 km-en. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Tisza Tiszapalkonyánál tetőzött. Az ár Szolnok felé tart, ahol 10 méter körüli szinten hétfőre vagy keddre várják a tetőzést – közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzs. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
Van olyan felsőoktatási intézmény is, ahol a záróvizsgát teljesítő hallgatók csaknem kétharmadának az egyetemen marad a végzettséget igazoló oklevele - értesült a Magyar Hírlap. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az eddig észlelt legnagyobb vízállás közeli tetőzés várható a Tiszán - közölte Bara Sándor, a TIKÖVIZIG igazgatója |
| |
|
| |
|
|
| |
| Szerdáig érdemes elküldeni a felvételizőknek a bizonyítványmásolatokat, igazolásokat. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Debreceni Egészség Központ 11,8 milliárdos projektjének első elemeként létrejövő diagnosztikai laboratóriumi tömb alapkövét tegnap helyezték el az egyetem, az orvos centrum és a kivitelező képviselői a nagyerdei klinikai központban. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az év végére tíz évre szóló vidékfejlesztési stratégiát dolgoz ki a Vidékfejlesztési Minisztérium az érdekképviseletek bevonásával - nyilatkozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Keddtől gyorsabb lesz az 1 millió forint alatti követelések behajtása. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Harmadfokú készültség van a Tisza bal partján, Tiszafüred és Rakamaz között. Ezen kívül a Tiszántúlon a Hortobágy-Berettyón van elsőfokú készültség Bucsa és Nádudvar között. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Nagygyűlést tart szombaton, a miniszterelnöki eskütétel napján a Fidesz-KDNP a budapesti Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt - jelentette be Szijjártó Péter, aki úgy fogalmazott: "újra Kossuth tér!". |
| |
|
| |
|
|
| |
| Harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Tisza bal partján Tiszafüred és Rakamaz között mindkét védelmi szakaszon - közölte Bara Sándor, a TIKÖVIZIG igazgatója, hozzátéve, hogy a Hortobágy-Berettyón Bucsa és Nádudvar között elsőfokú készültséget tartanak fenn. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Harmadfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Tiszai-középső és -felső szakaszon, továbbá másodfokúra emelték a Berettyó-alsó védelmi szakaszon, további egy szakaszon másod-, egy szakaszon pedig elsőfokú a belvízvédelmi készültség - közölte a TIKÖVIZIG igazgatója. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Jelenleg 5600 hektárnyi területet borít belvíz. |
| |
|
| |
- 37 Oldal - [ 1 ] |
| |
|