Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Óriási büntetést kapott a TorrentSpy
Feltöltve: 2008-05-09 21:50
Bár a népszerű torrentkereső oldal már márciusban bezárta kapuit, a bíróság 111 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte annak anyacégét. Védőik szerint az összeget nem fogják kifizetni.    
A TorrentSpy végnapjaira sokan emlékezhetnek, hiszen március végén jelentették be, hogy az MPAA által indított per elvesztését követően a bezárásban, a tevékenység beszüntetésében látják az egyedüli kiutat. Az egykor népszerű oldal azóta is egy rövid magyarázattal köszönti a látogatókat, amelyben közlik, hogy bezárták kapuikat, és nem várható a szolgáltatás feltámadása. Mostanra kiderült, hogy ez sem volt elég, a bíróság ugyanis tetemes bírságot szabott ki az oldalt üzemeltetők anyacégére, a Valence Media-ra.

Florence-Marie Cooper szövetségi bíró egészen pontosan 111 millió dollár megfizetésére kötelezte őket, mégpedig az illegális fájlcserélés, a szerzői jogok megsértésének engedélyezéséért, megkönnyítéséért és támogatásáért. Az ítélet egyben állandó jelleggel megtiltja az oldal tevékenységének újbóli beindítását. Ezzel tehát végleg lezárult a 2006 februárjában indult per, az MPAA pedig újabb nagy győzelmet ünnepelhet - ezúttal egyáltalán nem tűnik pürroszinak a diadal.

Egy napra rá azonban kiderült, hogy nagy valószínűséggel mégsem ez volt az utolsó szó, miután Ira Rothken, a céget képviselő ügyvéd jelezte, hogy a Valence Media a múlt héten csődeljárást kért maga ellen, és jelenleg esélyük sincs ilyen nagyságrendű követelés kielégítésére. Hozzátette, hogy a per nem szolgálhat példaként a többi kereső számára, miután a szerzői jogok kérdésének vizsgálata több kívánnivalót is hagyott maga után. Ez természetesen nem hatotta meg a másik oldalt, és Elizabeth Kaltman, az MPAA szóvivője kiemelte, hogy minden erővel igyekeznek majd kikényszeríteni a döntés pontjainak betartását.

Gary Fung, a szintén igen népszerű Isohunt alapítója és üzemeltetője elmondta, hogy a döntés őt is aggasztja, ám teljes mértékben tisztában van a vállalt kockázatokkal. Az ellene indított hasonló per egyelőre várakozó státuszban van, és az esetleges ítélet precedenst teremthet az Egyesült Államokban a tracker oldalak ellen folytatott ügyekben.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg.hu/ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hétszázhetvenhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu