Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

MySQL-újdonságok
Feltöltve: 2008-05-03 21:14
A Sun bejelentette a MySQL legújabb 5.1-es verzióját. Az adatbázis-kezelő új verziója mellett újdonságnak számít a MySQL Workbench vizuális adatbázis-tervező eszköz, illetve az adatbázismotor-program további    
A legfontosabb fejlesztések a szoftver nagyvállalati környezetben való felhasználását segítik elő. Ilyen újdonság a lekérések gyorsítását segítő tábla és index particionálási lehetőség, amelynek segítségével egy-egy feladat végrehajtásakor nem kell a programnak átnéznie az egész adatbázist, ezzel is gyorsabbá téve a feldolgozást. A gyorsaság mellett a biztonság legfőbb kérdésében az oszlopalapú és hibrid replikáció bevezetése jelent újdonságot. A fejlesztők munkáját segíti az 5.1-es verzióban az eseménymenedzser, amely lehetővé teszi a visszatérő SQL központú feladatok ütemezését és végrehajtását. Az Enterprise csomagban továbbá elérhető az úgynevezett Upgrade Advisor, amely a hibákról és sérülékenységről tájékoztatja az adatbázis üzemeltetőjét.

A szoftver három különböző változatban lesz elérhető, az előzetes innen tölthető le.

A Sun Microsystems másik újdonsága, a MySQL Workbench egy új, vizuális adatbázis-tervező eszköz, amely lehetővé teszi a fejlesztők és adatbázis-adminisztrátorok számára a vizuális tervezés lehetőségét.  Használatával könnyedén lehet  létrehozni web, OLTP vagy adattárház típusú adatbázisokat. A MySQL Workbench kétféle kiadásban érhető el. 

A mostani bejelentés kapcsán az InnoDB, a Kickfire, a PBXT és a Bright House is csatlakozott a MySQL-t támogatók csapatához.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> hirek.prim.hu/ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hetvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu