|
|
|
|
Microsoft: zöldebb és biztonságosabb a Vista
|
Feltöltve: 2008-05-28 20:01 |
|
| A szoftvercég vezetői szerint a Windows Vista egyre népszerűbb a vállalatok körében, amit főként biztonsági szintjének és az energiahatékonyság terén elért előrelépésnek köszönhet. Bizakodóan néznek a jövőbe. |
|
|
|
|
|
|
Az operációs rendszer eddigi és a jövőben tervezett eredményeiről John Curran, a Microsoft brit Windows-részlegének igazgatója beszélt egy Londonban megrendezett találkozón. Az igazgató igen pozitívan nyilatkozott a Vistáról, kiemelve, hogy a szoftver egyre népszerűbb a vállalati szegmensben és minden területen hozta az elvártat. Szerinte immár nem érheti súlyos kritika a fejlesztést, amely maga mögött hagyta gyermekbetegségeit.
A Vista jelenleg 5 százalékos részesedést birtokol a brit vállalati szegmensben. Ez Curran véleménye szerint megfelel annak, amit egy operációs rendszertől a megjelenést követő másfél évben elvárhatunk. Hozzátette, hogy a szoftver már megjelenésekor a legbiztonságosabb volt a piacon, mivel az összes versenyző közül a legkevesebb kritikus biztonsági rést hordozta magában. Emellett jelentős előrelépést jelent a zöld technológia, vagyis a környezetvédelem, az energiamegtakarítás területén is, ahol eleinte számos kritika érte a céget.
Emlékezhetünk arra, hogy az operációs rendszer végleges verziójánál is súlyos gondok merültek fel, elsősorban a laptopok energiakezelésénél, azok fogyasztásánál, ahol gyorsan kiderült, hogy az XP-hez képest nagyobb lett az étvágy, ezzel pedig csökkent a működési idő. Ez azonban az igazgató szerint immár a múlté, és az első javítócsomag megjelenése a legtöbb gondot száműzte a szoftverből. A meglehetősen optimista kijelentések között megtalálhatjuk azt is, miszerint a Vista a leggyorsabban terjedő fejlesztés az operációs rendszerek eddigi történetében.
Curran elmondása szerint a Microsoft eddig összesen 140 millió példányt értékesített. Ezzel nagyjából a Gartner piackutató cég is egyetért, amely saját adataira támaszkodva 54 millió Home, illetve 29 millió Business változat leszállításáról beszélt 2007 végén. Ez 2008 végére elérheti a 172 és 138 milliót, 2010-re pedig bőven 500 millió darab felett lesznek.(fotó: haradwareoc.hu)
|
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
sg.hu/ESZAON |
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |