Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Magyar a tízmilliomodik Wikipedia-szócikk
Feltöltve: 2008-03-31 21:04
Az online enciklopédia egy magyar nyelven írt anyaggal érte el az újabb mérföldkövet. Hét év, 250 nyelv, 10 millió címszó.    

Nicholas Hilliard angol miniatúrafestő és aranyműves a múlt héten váratlan népszerűségre tett szert, de a kora újkori mester ezúttal nem műveivel került a figyelem középpontjába, hanem annak köszönhetően, hogy róla szól a Wikipedia tízmilliomodik szócikke. Az életrajzot – derül ki a bárki által szerkeszthető internetes enciklopédiát fenntartó Wikimedia Alapítvány közleményéből – március 27-én magyar idő szerint hajnali 1 óra 7 perckor töltötték fel, történetesen a magyar nyelvű kiadásba.

A hirtelen ismertté vált anyag szerzője egy szegedi művelődéstörténész és könyvtáros, Pataki Márta, aki több mint egy éve önkéntese a magyar Wikipédiának: ez idő alatt több tucat önálló szócikket írt és több ezer másikhoz járult hozzá. „Mert sok diplomám van, s szerettem volna hasznosítani alkotói tehetségemet; korábban is, ha tehettem, írtam könyveket, cikkeket sajtótörténeti, nyomdatörténeti és helytörténeti témákban” – mondta el lapunknak, miért lett tavalyi nyugdíjazása után az enciklopédia lelkes szerzője. „Nagyon boldog vagyok, hogy a magyar Wikipédiában született meg a tízmilliomodik cikk, s hogy az eredeti cikket én írtam, az I. Erzsébet-kori Anglia kulturálisan egy csodálatos világ” – tette hozzá.

A jeles mérföldkőről beszámoló sajtóközlemény is szól arról, hogy az anyag magyar nyelven született, és szerzője Pataki volt. „Hihetetlen belegondolni, hogy az egykor csak angol nyelven létező Wikipedia mára több mint 250 nyelven érhető el. Tízmillió szócikk: amikor 2001-ben elindultunk, elképzelni sem mertük volna, hogy ilyen gyorsan eljutunk ideáig. Ez az önkéntesek fantasztikus elhivatottságának bizonyítéka szerte a világon” – lelkendezett az esemény kapcsán kiadott kommünikében Jimmy Wales, az enciklopédia ötletgazdája.

Pataki Mártából aligha hiányzik az elhivatottság. Mint mondja: egyéb munkái miatt nem tud annyi időt foglalkozni az enciklopédiával, mint szeretné, „de azért a Wikipédián folyamatosan ott voltam, s mindig írtam cikket, s mindig szívből, odaadással, a létező autentikus források felkutatásával.”

Az egyetemi évei alatt többek között Bálint Sándor és Szauder József előadásait is hallgató Pataki szerint az internetes enciklopédia az esetleges hibái ellenére is fontos forrás. „Nagyon tisztelem az angolszász, a francia, az európai és természetesen a magyar kulturális emlékeket, s hogy ezt kifejezzem, csak itt, a Wikipédián állt módomban, sehol máshol nem. A Wikipédia mindenki számára hozzáférhető, közkincs, szolgálja a közművelődést, miközben teret enged a hochkultúra vagy az egzotikus kultúra terjesztésének is. Persze, hogy a wikisek is tévednek, de a mindenkori felhasználónak is dolga, hogy az információkat egybevesse” – mondja.

Mi pedig gratulálunk a neki és a ma már több mint 91 ezer szócikket tartalmazó magyar Wikipédiának.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> itcafe.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszáznyolcvankettő 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu