Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Kémfotókon az Intel P43-as lapkakészlete
Feltöltve: 2008-05-11 22:22
A következő hónap folyamán indul hódító útjára az Intel következő generációs középkategóriás lapkakészlete, amely P45 Express néven már most is nagy népszerűségnek örvend a különböző gyártók körében. A P45 megjelenésével egy időben debütálhatnak a P43-as alaplapok is, amelyekkel az alsó-középkategóriás megoldásokat kereső felhasználókat veszi célba a nagyvállalat.    

A P43-as lapkakészlet esetében hivatalosan nem lesz DDR3-1066 MHz-esnél magasabb órajelű memóriatámogatás, illetve Crossfire támogatás sem. Az újdonságok az alacsony árukkal fognak hódítani: a termékek nagyjából 43 dollár körüli árral rendelkeznek majd, így a felhasználók szélesebb köre által is elérhetőek lesznek. A P43-at az Intel azon rétegeknek szánja, akik a P45-ös alaplapokat nem, vagy csak nehezen tudják megfizetni, ám mégis "hasonló" teljesítményre vágynak és ezért hajlandóak némi kompromisszumra is.

A fenti képeken látható P43-as alaplap egy nem túl ismert kínai gyártó műhelyében készült. A termék P43T kódnévvel rendelkezik, képes a 65 nm-es és a 45 nm-es csíkszélességgel rendelkező processzorok fogadására. Az egység 1333 MHz-es FSB támogatással érkezik, a négy darab memória foglalatba DDR2-1066 MHz-es modulokat pakolhatunk. Az újdonság két darab PCI Express 2.0-s slottal bír, ezek közül az egyik x4-es sávszélesség mellett fog üzemelni, a Crossfire mód a gyártó által lesz engedélyezve. Az alaplap 6 darab SATA 3 Gbps-os portot, integrált nyolccsatornás audió vezérlőt, gigabites ethernet portot és néhány USB 2.0-s csatlakozót is tartalmaz. A tervek alapján a képeken látható újdonság már a P43-as lapkakészlet hivatalos debütálása előtt készen áll majd, sőt, az állítások alapján a lapkakészlet hivatalos megjelenése előtt elérhető lesz.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ipon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcvankilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu