Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Június 3-án indul útjára az Eee PC 901
Feltöltve: 2008-05-17 21:06
Módosítva: 2008-05-17 21:14
Az Asus Eee PC sorozatának jelenleg forgalomban lévő tagjai rendkívül népszerűek a felhasználók között. A gyártó új, Eee PC 901-es típusjelzéssel ellátott készülékét rendkívül sokan várják, ugyanis ez lesz az első olyan Eee PC, amelyben az Intel új, Atom processzora dolgozik majd.    

A legfrissebb hírek szerint már a hivatalos megjelenés dátumát is bejelentette a gyártó: elsőként Tajvanon kerül forgalomba a készülék, átszámítva 650 dolláros áron lehet majd hozzájutni, ami 100 dollárral magasabb, mint a Celeron processzorral szerelt Eee PC 900-as változat ára.

Az Asus eddigi gyakorlata alapján a világ többi részén várhatóan majd csak később válik elérhetővé a kis újdonság. Az Eee PC 900-as modellek korábban április 16-án kerültek forgalomban Hong Kongban, de az amerikai piacra csak május 12-én érkeztek meg, így innentől kezdve találkozhattunk velük a Newegg és a különböző webárhuázak kínálatában. Az újdonság európai megjelenésével kapcsolatban egyelőre nincsenek pontos információk.


A 8,9 hüvelykes képátlójú, 1024 x 600 pixeles natív felbontáson üzemelő LCD kijelzővel rendelkező Eee PC 901-es modell beépített Bluetooth adapterrel is fel lesz vértezve, egyébként specifikációk tekintetében az Atom processzor kivételével megegyezik majd a korábbi, Eee PC 900-as modellel. Az új változat lekerekítettebb dizájnnal érkezik, a termék touchpadje és a fedőlap zsanérjai körül fém alkatrészek is helyet kapnak. A touchpad ugyanakkora, mint a 900-as modell esetében, de a készülék oldalán elhelyezett csatlakozók is átestek kisebb változáson (pl.: a tápcsatlakozót áthelyezték).

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ipon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázhetvenhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu