Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Fájlcserélő perek - nem bizonyíték az IP-cím
Feltöltve: 2008-06-13 22:43
Precedens értékű ítéletet hozott május 21-én a frankenthali bíróság, a határozatot azonban csak most hozták nyilvánosságra. A testület az Az. 6 O 156/08 számú ítéletében úgy határozott, hogy egy dinamikus IP-cím nem használható fel bizonyítékként egy fájlcserélő ellen indítandó kártérítési perben.    
Egy számítógépes játékokat gyártó cég kezdeményezett eljárást egy fájlcserélő személy ellen. A ravensburgi ügyészség megalapozottnak látta a vádakat, ezért az idei év elején a vádemelés mellett döntött és kérte a Deutsche Telekomtól a fájlcserélő IP-címének kiadását. A per azonban nem indulhat meg, mivel a frankenthali bíróság most úgy döntött: alkotmányossági aggályok merültek fel az ügyben, a bizonyítékokhoz az illető jogainak megsértésével jutott hozzá a vállalat.

A testület az indoklásban a márciusi alkotmánybírósági ítéletre hivatkozik, amely kimondta, hogy a távközlési forgalmi adatok (és az IP-cím ide tartozik) csak súlyos bűncselekmények esetén adhatók ki. A fájlcserélés pedig egyelőre még nem számít ilyennek. A határozat nagy vitát váltott ki a jogászok és a szerzői jogvédők körében. Azonban mivel nem jogerős, ezért a szakmai szervezetek és a felperes cég jogi képviselői még bizakodnak.

Korábban az váltott ki nagy visszhangot, amikor idén március végén Ralf Meyer, a wuppertali ügyészség főügyésze bejelentette: nem emeltek vádat a fájlcserélők ellen, mivel a nyomozásokba fektetett energia, illetve a kiszabott büntetések aránytalanul nagyok lennének az okozott kárhoz képest. Ráadásul túl sok erejüket kötik le ezek az ügyek és az adófizetőknek nagyon sok pénzébe kerülnek. Beosztottja kijelentései miatt azóta feljelentették a film- és a zeneipari szervezetek Helmut Schoßt, a wuppertali ügyészség vezetőjét.(címfotó:vgf.hu)
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg.hu/ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázharmincöt 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu