Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Dell laptop netbook Inspiron Mini 9
Feltöltve: 2008-09-06 21:32
Módosítva: 2008-09-06 21:34
A Dell saját oldalán már elérhető az Inspiron Mini 9, az Asus vadonatúj sorozatába már GeForce grafikus chipeket szerel, az OLPC pedig ősszel újraindítja adományozó programját, mégpedig az Amazonnal karöltve.    
A fenti mondattal foglalható össze az a híráradat, amely az utóbbi napokban érkezett a mini laptopokkal, netbook készülékekkel és egyéb kezdeményezésekkel kapcsolatban. Mivel ilyen hírekből mostanság nincs hiány (mondhatni túl sok is van belőlük), igyekeztünk összefoglalni a fontosabb információmorzsákat.

Elsőként a Dell érdemel említést, amelynek korábban bejelentett készüléke immár elérhető a vállalat hivatalos oldalán. Az Inspiron Mini 9 (más néven az Inspiron 910) 8,9 hüvelykes kijelzőt kapott 1,6 GHz-es Atom processzorral, amit 4 cellás akkumulátor, valamint az első körben Windows XP operációs rendszer egészít ki. A megoldás ára 430 és 500 dollár között mozog a pontos összetevőktől függően, hiszen a hivatalos oldalon - amint az a Dell esetében az észak-amerikai vásárlók számára megszokott - mi magunk állíthatjuk össze a fontosabb komponenseket. A cég valamivel későbbre ígéri az Ubuntu Linux 8.04 disztribúcióval szállított változatot, ez nyilván valamivel olcsóbb lesz majd.

Dell mini laptop netbook Inspiron Mini 9
Forrás: sg.hu

Ami az Asus újdonságait illeti, itt az N10 jelzésű készüléket kell kiemelnünk, amely bár kis kijelzőt és olcsó komponenseket kapott, mégsem az Eee PC család tagjaként jelenik meg. Az ASUS World 2008 rendezvény alatt elhangzott ismertetőkből kiderült, hogy a megoldás 10 hüvelykes kijelzővel, 320 GB-os 2,5 hüvelykes merevlemezzel, Atom processzorral, valamint egy HDMI-csatlakozóval érkezik, ám az igazi érdekesség az integrált grafikus chipkészlet hiánya, ezt ugyanis egy GeForce 9300 GS vezérlő helyettesíti 256 MB saját memóriával. Ez sem egy erőmű, de mindenképpen erősebb az integrált megoldásoknál, amire ára is felhívja a figyelmet - ez utóbbi 600 dollár felett lesz az első beszámoló szerint. Több változat érkezése várható, egyes típusok Windows Vistával jelennek majd meg.

Az OLPC sem tétlenkedik, a napokban ugyanis jelezték, hogy összel folytatják a Give One, Get One (GOGO) programot, amelynek keretében a nyugati vásárlók 2 példányért fizetnek, ebből a második viszont automatikusan egy fejlődő országba kerül. Ezúttal az Amazon segédkezik majd a végrehajtásban, amit az alapítvány azzal indokolt, hogy egyszerűen nincs elég embere a lebonyolításhoz.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> sg.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázharminckettő 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu