Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Bírói dicséret a Microsoftnak
Feltöltve: 2008-03-10 19:35
Módosítva: 2008-03-10 19:35
Míg az EU megbüntette, az amerikai fél megdicsérte a szoftvercéget, amiért az fokozatosan megnyitotta protokolljait a riválisok előtt. A pletykák szerint eközben a Logitech felvásárlásán gondolkodnak.    

Colleen Kollar-Kotelly neve sokak számára ismerősen hangozhat, hiszen annak idején ő vette át a Microsoft ellen lefolytatott trösztellenes vizsgálatot a tengerentúlon. Az általa felügyelt vizsgálat annak idején a vártnál enyhébb eredménnyel zárult, és bár nemrég ismét meghosszabbították a vállalat felügyeletét, a bírónő most elérkezettnek látta az időt némi dicséretre.

Erre pedig Redmond némileg módosított stratégiája révén kerülhetett sor, amelynek keretében fokozatosan megnyitották a Windows és egyéb szoftverek fejlesztésében, illetve az ezekkel kompatibilis megoldások elkészítésében létfontosságú kommunikációs protokollokat. Bob Muglia, a cég szervercsoportjáért felelős alelnöke nemrég elmondta, hogy eddig mintegy 30 ezer dokumentumot tettek elérhetővé az interneten, az elmúlt néhány hét során pedig több mint 80 ezer letöltést regisztráltak. A megoldást ő fontos állomásnak, fordulópontnak nevezte, és a jelek szerint ezzel Kollar-Kotelly is egyetért.

A dicséret azért meglepő, mert az Európai Bizottság február végén rótt ki újabb rekordösszegű büntetést a szoftvercégre, éppen amiatt, mert szerintük túl későn és túlságosan magas áron nyitották meg a kérdéses dokumentumokat, ráadásul mindezt igyekeztek minden lehetséges módon elhalasztani. Mindazonáltal az amerikai felügyelet továbbra is megmarad, egészen 2009 novemberéig, és a bírónő továbbra is lehetségesnek tartja az újabb 5 éves meghosszabbítást, amely egészen 2012-ig helyezné górcső alá az óriást.

A múlt héten a még januárban hírbe hozott Logitech elnöke közben reagált a felvásárlási pletykákra. Elmondta, hogy a Microsoft részéről átgondolatlan lenne egy ilyen lépés, hiszen egyrészt a szabályozó hatóságok emelnének kifogást az egyesüléssel szemben, másrészről pedig a Logitech a rivális híján elvesztené innovációs, újító lendületét. A cégnek ugyanis éppen a Microsoft a legfőbb konkurense a PC-egér piacon, és bár a Melinda és Bill Gates Alapítvány kisebb részesedéshez jutott a vállalatban, nem tartja valószínűnek a komolyabb akciót.(címfotó:europarl.europa.eu)

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON/sg.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu