Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Az új Novell: Linux, Biztonság, Rendszerfelügyelet
Feltöltve: 2008-05-29 21:44
"Az új Novell: Linux, Biztonság, Rendszerfelügyelet" címmel, mintegy 170 résztvevővel tartottak ma konferenciát Budapesten, a MOM Parkban. A Novell Magyarország rendezvényén összesen 14 előadás, ezen belül három esettanulmány hangzott el. Az esettanulmányok között bemutatatott ügyfélrendszerek a következők voltak:    
Megnyitójában Szittya Tamás, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója körvonalazta, mit kínál a most vállalati infrastruktúra termékszállítónak számító új Novell a virtualizáció, az ITIL, a zöld IT, a katasztrófa-elhárítás, a törvényi és iparági előírásoknak való megfelelőség (többek között SOX, Basel II, PCI-DSS), valamint a web 2-es technológiák vállalati felhasználása terén.
Kiemelte: a Magyar Telekomnál lezárult a Novell Identity Manager alkalmazására irányuló projekt. Az idei első negyedévben a hazai Novell Linux eladások 65 százalékkal múlták felül a tavalyi év hasonló időszakának eladási eredményeit. Ugyanez a biztonsági termékeknél +15, a felügyeletieknél pedig +5 százalék volt.

"Biztonság mindenek felett" címmel tartott előadásában Varga Zsolt arról értekezett, mit jelentenek és hogyan kell a biztonsági előírásoknak megfelelni. Egyebek mellett kijelentette: "A megfelelőség egy kockázatkezelési folyamat, amelynek vizsgálatát a szervezeteknek folyamatosan kell végezniük. Az integrált információ védelmi rendszer három felügyelet feltételez (hozzáférés, személyazonosság, biztonsági és információs esemény). A Novell e téren három rendszert kínál, ezek: Identity Manager, Access Manager és Sentinel from Novell.

Könnyen bevezethető ITIL (IT Infrastructure Library)  alapú megoldásokról tartott előadásában Hargitai Zsolt hangsúlyozta, hogy a Novell javaslata szerint a vállalatoknak lépésenként kell haladni az ITIL egyes részfeladatainak a megoldásában. Jó példa erre az ITIL alapú konfiguráció-kezelés, illetve kiadáskezelés. A Novell ZENworks a következőkben segít az ITIL folyamatok megvalósításában: konfiguráció-kezelés, kiadás(release)menedzsment, változáskezelés, szoftvergazdálkodás. 

Az esettanulmányok szekcióban három sikeres hazai projektről számoltak be az illetékes Novell-ügyfelek:

1. a biztonsági megoldások témakörben a  Magyar Telekom képviselője "Jogosultságkezelés Novell Identity Managerrel" címmel a vállalat alkalmazási tapasztalatairól számolt be;
2. a munkacsoport megoldások témakörben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala munkatársa beszélt Linux alapú csoportmunka megoldásukról GroupWise-zal és Open Enterprise Serverrel;
3. a rendszerfelügyelet témakörben a Raiffeisen Bank képviselője a Novell ZENworks Asset Management-tel elkészített és működtetett informatikai vagyongazdálkodást mutatta be.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> hirek.prim.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhetvenkettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu