Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

12 magos AMD processzorok?
Feltöltve: 2008-04-20 21:48
Módosítva: 2008-04-20 21:51
AMD-s mérnökök állítása szerint a cég még az idei év során új, 12 magos processzorokat tervez piacra dobni; ezek a 45nm-es Shanghai platformon alapulnak majd, és majdnem teljesen azonosak lesznek a frissen megjelent, 1207-es foglalatú Opteron (Barcelona) B3-as variánsával.    
Megszellőztették azt is, hogy az új processzorok a HyperTransport 3.0-ás technológia révén kommunikálnak egymással, és "natív hatmagos" Shanghai-változatként ismerheti majd meg őket a világ - egyelőre azonban csak az Istanbul kódnéven hivatkoznak rájuk.

Ez az első, hatmagos állomás értelemszerűen az Intel 45nm-es Dunnington-jának a kihívója lesz - néhány hónappal később kerül aztán sor majd az "osztódásra", vagyis az ikerchipes-megoldás alkalmazására, így az eddigi hatból máris tizenkét chip lesz tokonként.

A processzorok mindegyikét ellátják majd kétcsatornás memóriavezérlővel is, így egyetlen mag is képessé válik négycsatornás memóriafunkciók emulálására azáltal, hogy "befogja" a lapkáján található másik kétcsatornás memóriavezérlőt is - ami máris egy hatékony alternatíváját jelentheti az Intel háromcsatornás Nehalem-jének.

Alaplapgyártók állítása szerint a Shanghai és a többmagos változatai teljes mértékben kompatibilisek lesznek ugyan a jelenlegi, 1207-es foglalatú alaplapokkal, de régebbi alaplapok esetében a processzorok közti kommunikáció hatékonysága csorbát szenvedhet (ellentétben természetesen az újabb, 1207+ alaplapokkal, amelyek alapból támogatják a HyperTransport 3.0 frekvenciáit).
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ipon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázhetvennyolc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu