Mint arról korábban hírt adtunk: az elmúlt időszakban a debreceni önkormányzat saját forrásból öt játszótér fejlesztését, bővítését végezte el.
Debrecenben jelenleg több, mint 20, az uniós szabványnak megfelelő játszótér található. Az elmúlt évben az önkormányzat 5 játszótér építéséről döntött közel 53,5 millió forint értékben. Ezek közül saját forrásból három készült el tavaly: Józsán, a Borsos József téren és a Serház utcán.
2009 tavaszán átadásra került a Kandia-Klaipeda játszótér is, ami a 24. szabványos játszótér a városban. Ennek megépítését is az elmúlt évre tervezték, amelynek megvalósítására pályázatot nyújtottak be az Észak-Alföldi Regionális Tanács játszótér építési pályázatára. A kiíró azonban először forráshiányra hivatkozva tartaléklistára tette a pályázatot 2008. novemberi határidővel, ám támogatást ezt követően sem kapott a projekt.
Így az önkormányzat saját forrásából építette meg Kandia-Klaipeda tömbbelsőben lévő, közel 400 m2-es játszótér első ütemét bruttó 14,5 millió forint ráfordítással. A régi játszóeszközöket elbontották, helyükre a szabványoknak megfelelő kombinált játszóeszköz, forgó játék, libikóka és kétüléses gyermekhinta került. Az játékokon kívül kerékpártárolót, 4 padot és 2 hulladékgyűjtőt is elhelyeztek, a rongálások megelőzése érdekében pedig kerítéssel körbekerítették a területet. A játszótér akadálymentes megközelíthetősége érdekében rámpás és lépcsős burkolat került kialakításra.

Május utolsó hétvégéjén a debreceni önkormányzat átadta az Ötholdas Pagony kibővített területét is. "Természetesen" saját forrásból valósult meg a fejlesztés.
Az 1200 négyzetméteres minivárosban csúszdát, várfalat, tornyot és kisházakat alakítottak ki. A játékok mellett a szülőkre is gondoltak, így az új sétányok mentén több padot is elhelyeztek. Az önkormányzat 10 és fél millió forintból finanszírozta a létesítmény bővítését.
Folytatódik-e a játszóterek felújítása?
Mint megtudtuk, az Ötholdas Pagony fejlesztése - sem - fejeződik be, ugyanis hamarosan további játékok kerülnek kihelyezésre. A tervek már elkészültek, így ha lesz rá pénz, akkor székelykapu, népi épületek, "kalóztanya" és egy felfedező hajó is kialakításra kerül. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta: a terület jellegének megőrzése érdekében fiatal tölgyfák kerülnek majd kiültetésre.
Eddig egyébként közel 50 millió forintot költött az önkormányzat az Ötholdas Pagony fejlesztésére.
Arról, hogy Debrecen városa ezen beruházásokra miért nem kapott támogatást: nincs információnk. A játszóterek felújítása mellett egyébként az Észak-Alföldi Regionális Tanács a cívisváros iskolafelújítási pályázatait sem támogatta. Részletek: itt.
|