Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Hamarosan döntenek az Európai Neutronkutató Központ helyszínéről!
Feltöltve: 2009-05-20 12:11
Debrecen alkalmas helyszín, így Magyarország esélyes a pályázat megnyerésére.     

- A helyi tudományos infrastruktúrai háttér az egyik legfontosabb háttér, ugyanakkor azt is látni kell, hogy Magyarország és ezen belül Debrecen lényegesen olcsóbban tudja megvalósítani ezt a beruházás, mint a két másik versenytárs. Mindez nagyon fontos szempont lehet, amikor minden egyes ráköltött euró vagy forint az a dolog értékéhez, illetve modernségéhez ad hozzá, hiszen ez egy nagyon gyorsan fejlődő ipar. Minél többet tudunk rákölteni, annál valószínűbb, hogy a világ élvonalába kerülünk - mondta Garamhegyi Ábel a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára az ESZAON-nak.

Arról, hogy végül a magyar, a svéd vagy a spanyol pályázat kerül ki győztesen, akár már május végén döntés születhet, de elképzelhető, hogy csak a nyáron határoznak róla. Ha Magyarország nyer, Debrecen adna otthont a neutronkutató központnak.

Az Európai Neutronkutató Központ megvalósítása régiónk 200 kilométeres körzetében érzékelhető lenne, így annak megvalósítása kulcsfontosságú -fogalmazott a szakállamtitkár.

Garamhegyi Ábel ugyanakkor leszögezte: még a cseh EU elnökség ideje alatt meg kell történnie az eredményhirdetésnek, ugyanis utána már nem lesz verseny semleges szituáció, hiszen hamarosan svéd, spanyol, majd magyar elnökség következik.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhatvannyolc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu