Elfogadták a Regionális Területfejlesztési Operatív Programot. Pontosan mit takar ez?
- Több féle decentralizált területfejlesztési forrás áll rendelkezésre minden évben Ezek között úgy látjuk, hogy nem volt kellő összhang, ezért a szinergikus hatása ezeknek a különféle forrásoknak nem alakult ki. Nem elhanyagolható a pénz, két évre csináltuk a programot, s mintegy 12 milliárd forint körüli támogatási összeg használható fel. Úgy gondoltuk, hogy ha ezt fókuszáltan, koncepciózusan használjuk fel, akkor több hatása, eredménye lehet. Így az elfogadott program szándékai szerint, a források kétharmadát, összesen két célra fókuszálnánk. Az egyik egy óvodafelújítási, bővítési, építési program, a másik pedig egy önkormányzati belterületi utak felújítása. A maradék egyharmad rész több különböző téma támogatására használható fel: ilyen például a Vásárhelyi Tervhez kapcsolódó programok elősegítése, szociális földprogram elősegítésére, illetve egyéb szociális felzárkóztató feladatokra. Ezek nagy része egyébként korábban vállalt elkötelezettségek és ezért is szerepelnek ebben a programban, de a meghatározó a korábban említett két fő témakör, ahol látványos eredményeket szeretnénk elérni.
Ebben a két fő témakörben kik pályázhatnak és mekkora önrésszel kell hozzájárulniuk a pályázóknak?
- A részletes szabályok még nem alakultak ki, ezért a szabályokat kormányrendelet fogja részleteiben szabályozni. De az eddigi gyakorlat nem hiszem, hogy változna abban, hogy 90 százalék körüli támogatás lesz ezekben a témakörökben, kivéve az utak egy részénél, ahol 50 százalékos támogatás hívható le. Ezek a kedvezményezettek mindenhol önkormányzatok lesznek. |