Kérdéseinkre Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója, Zilahi-Sebess Géza, a Hajdú Volán Zrt vezérigazgatója, valamint Kappelmayer Antal, a Hajdú Volán szakszervezeti bizottságának elnöke nyilatkozott.
ESZAON: Milyen megállapodás született a szakszervezet, illetve a két cég között?
Nagy Attila: Itt arról van szó, hogy a Hajdú Volán Zrt.-nél 2009. július elsejétől felszabadul a járművezetői állomány és a DKV és a Hajdú Volán a dolgozók átvételével kapcsolatban együttműködési megállapodást kötött.
ESZAON: Hány főt fog átvenni a DKV a tervek szerint és hányat nem?
Nagy Attila: Mi most azt egyenlőre nem tudjuk, hogy hány főt fogunk átvenni, hisz ez a megállapodás arról szól, hogy a dolgozó a szabad akaratából dönt. Tehát itt nincs kényszerítve egy járművezető sem, hogy itt neki a DKV Zrt.-nél kell dolgoznia. Itt mi azt mondtuk, hogy az a dolgozó, aki átkerül hozzánk, annak biztosítjuk a tengelyen töltött idejét és a korkedvezményes nyugdíjhoz beszámoljuk azt az időt, amit a Hajdú Volán Zrt.-nél járművezetőként dolgozott és azt is, hogy kereset oldalról sem kereshetnek kevesebbet átlagban rosszabbul, mint a Hajdú Volánnál. Sőt, én azt gondolom, hogy ha az átlagkeresetet nézzük, akkor talán még kedvezőbb is, mint ami jelen pillanatban a Hajdú Volánnál van. A mi bérezési rendszerünkben elég nagy eltérés mutatkozik, főleg a pótlék és a pótlékos rendszerben. Tehát mi azt mondtuk, hogy egy egyszerűbb és átláthatóbb bérezési rendszert kívánunk nyújtani a járművezető kollégáknak. És még egyszer kiemelném, hogy a járművezető dönthet arról, hogy óhajt-e így a DKV Zrt.-hez átjönni, vagy sem.
ESZAON: Számokra lennék kíváncsi, így kicsit másképp kérdezek. Hány főre lesz szükségük?
Nagy Attila: Úgy számolunk, hogy 250-260 járművezetővel eltudjuk látni a szolgáltatást, amit szeptemberre 350 főre kívánunk növelni.
ESZAON: Kiket nem vesz át a DKV, illetve mi lesz az érintettekkel?
Kappelmayer Antal: Akiket nem kíván átvenni a DKV (több, mint 100 fő), a szerelői, ellenőri, alkalmazotti, illetve egyéb kisegítői állományból kerülnek ki. Számukra sajnos a Hajdú Volánnak fel kell mondania a szerződést és a munkaviszonyuk megfog szűnni.
ESZAON: Holt tart jelenleg a telephely létesítése? Időre áttudják-e adni?
Nagy Attila: A telephely kérdése az nem a mi feladatunk, ugyanis ez a Konzorcium feladatkörébe tartozik. Én úgy tudom, hogy az építési engedélyeket megkapták és reméljük, hogy ehónapban eltudnak indulni az építkezések, hisz itt a járművek tárolására alkalmas telephelynek minimum lennie kell és legalább egy üzemanyagkútnak, ahol a járműveknek a tankolása megtörténik. De egy szervízbázisnak is fel kell épülni. Tehát én azt gondolom, hogy nem kis feladat az sem, amit a partnerünknek biztosítani kell, de mint mindenre, azért vannak vészforgatókönyveink, azaz van egy B tervünk.
ESZAON: A 140 darab autóbusz mellett több jármű leszállítása is felmerült. Pontosan hány darab érkezhet a jövőben, amennyiben úgy vélik, hogy szükséges?
Nagy Attila: 140 autóbuszról beszélünk, jelen pillanatban 100 darab szóló és 40 darab csuklós buszról, de én azt mondtam, hogy ha szükséges, és valószínűleg az lesz, akkor még plusz 10 csuklós autóbusz bérléséről lehet szó.
ESZAON: Jelenleg hány autóbusza van a Hajdú Volánnak helyi üzemen?
Zilahi-Sebess Géza: Jelenleg mintegy 160 autóbusszal rendelkezünk és ebből, mintegy 90 darab a csuklós jármű. Csúcsidőben 149 darab autóbusz áll ki, melynek 60 százaléka csuklós.
ESZAON: A Hajdú Volánnak sokkal több autóbusza van. A DKV tervez-e átalakítást, összevonást, vagy bármilyen módosítást?
Nagy Attila: A szolgáltatást első körben a jelenlegi menetrenddel kell elindítsuk, bár nem biztos, hogy már az elején nem lesz járathosszabbítás. Viszonylatszámot hagy ne mondja, de például mondjuk Józsáról ha jön egy busz, elmegy a Segner térre, majd onnan megy tovább egy járat a Nagyállomásra, akkor ez esetben lehet, hogy akkor a végállomása a Nagyállomás lesz annak a járatnak és nem a Segner tér. Igazából már ezzel is lehet ilyen vonalhosszabbításokkal járművet spórolni úgy, hogy a menetrendbe komolyabban belenyúlnánk. Ilyen téren vannak gondolataink, és természetesen az egy más kérdés, hogy a 2-es villamos beindítása után komolyan át kell nézni Debrecen közösségi közlekedését és főleg az É-Ny-i városrész közlekedését, hiszen akkor már a buszos szolgáltatásnak igazából ráhordó szereppel kell, hogy működjön. De ez még a jövő zenéje. Mindenképpen azt gondolom, hogy hozzá kell nyúlni majd a hálózathoz, természetesen az utazási igények felmérésével. Látnia kell, hogy az egyéni közlekedés terén - ebben a nehéz gazdasági helyzetben is - sem csökkent az előzőekhez képest.
ESZAON: Egy kicsit konkrétabban, a 2-es villamos előtt lesz-e változtatás?
Nagy Attila: Én azt gondolom, hogy a kollégáim ellátják a menetrendet, látják a mostani viszonylatokat, járatszámokat. Meg kell nézni, meg kell vizsgálni, hogy bizonyos viszonylatokat, járatokat és elképzelhető, hogy járathosszabbításokat végre fogunk hajtani. Ez nem jelenti azt, hogy az adott viszonylat nem lesz meg, hanem lehet, hogy egy másik viszonylat felfogja ölelni a másik viszonylatot is.
ESZAON: Mi lesz a Hajdú Volán autóbuszaival?
Zilahi-Sebess Géza: A volán szakma durván 7000 darab autóbusszal rendelkező szakma, ugyanakkor a Hajdú Volán eszközparkja a helyiben is a legjobbak között van. Tehát kiajánljuk a szakmának ezeket az autóbuszokat. Egy részét a piac fölszívja, míg a másik részét a helyközi területen hasznosítjuk, olyan tekintetben, hogy a legjobbakat, a legütőképesebbeket beforgatjuk az elővárosi közlekedésbe.
ESZAON: Átlagéletkor terén ez mit eredményez?
Zilahi-Sebess Géza: Ez átlagéletkorban azt jelenti, hogy a helyközinél a jelenlegi - most is nagyon kedvező - 7,5 éves átlagéletkor akár 5 éves átlagéletkorra is lecsökkenhet. Azt gondolom, hogy ez már nyugat-európai szint.
ESZAON: Új piac felkutatása alatt mit ért?
Zilahi-Sebess Géza: Azt értem, hogy eddig csak a menetrend szerinti autóbuszközlekedésre koncentráltunk. Most viszont a felszabaduló energiáinkból adódóan mint az infrastruktúra, mint a karbantartás, javítás kérdésében a piac felé nyitni kívánunk, míg a forgalmi területen az idegenforgalomra, a különjárati tevékenységre, a dolgozói szerződéses szállítások tekintetében nagyobb piacra szeretnénk lépni.
ESZAON: Mi a helyzet a Hajdú Volán perével?
Zilahi-Sebess Géza: Erről csak azt tudom mondani, hogy egy egyeztetési folyamat vette kezdetét és jelenleg is zajlik.
ESZAON: Lehet-e tudni, hogy hány pénztárat vesz át a DKV, illetve mely volános létesítményt veszi át a DKV?
Zilahi-Sebess Géza: Mindezek tekintetében folyamatos egyeztetés folyik. A legfontosabb itt a munkaerő kérdése volt, erre koncentráltunk, de most már ezek jönnek előtérbe. A pénztárak tekintetében egyeztetések folynak, mint ahogyan a forgalomirányító decentrumok tekintetében is. Végleges álláskialakítás még nincsen, de mindkét fél arra törekszik, hogy megállapodás szülessen és minél zökkenőmentesebb legyen a szolgáltatóváltás.
Nagy Attila: Abban állapodtunk meg, és ezt a kollégáim vizsgálják, hogy a bérlet-, bérletpénztár rendszert az mindenképpen üzemeltetni óhajtjuk, pláne nagy forgalmú helyeken. Ahol a Hajdú Volánnak bérletpénztára van, azt esetleg átvesszük. Vagy ha nem vesszük át, akkor közös értékszelvény forgalmazás lesz. Én azt gondolom, hogy egy teljesen pozitív együttműködés van a két társaság között.
ESZAON: A kiegészítő bérlet továbbra is működni fog? Mire készüljön fel a vidéki lakosság? Vannak-e már tárgyalások ezzel kapcsolatban?
Nagy Attila: Hallottunk ilyenről, hogy van ilyen bérlet. Ezt a Hajdú Volán saját maga, a kedvezményes rendszerből alakította így ki. Azért azt tudjuk nagyon jól... tehát hallottunk arról, hogy van egy ilyen saját belső bérletrendszer kedvezmény. Én azt gondolom, hogy elég nehéz lesz ennek a kedvezményrendszernek a fenntartása.
ESZAON: Az időkorlátos jegyrendszer bevezetését tervezik-e? Illetve mit értenek ez alatt?
Nagy Attila: Azt gondoljuk, hogy július elsejével az egész debreceni közösségi közlekedés a DKV feladatkörébe fog tartozni, így meg kell vizsgálni magának a jelenlegi bérlet struktúrának a dolgait. Ez azt jelentheti, hogy egy egységes bérletrendszer fog megjelenni, amelynek a tarifáját a jelenlegi szintnél csak inflációt követően emelhetjük. Tehát a mostani bérletrendszerre azt gondolom, hogy a buszbérlet árána köré kell csoportosuljon. Én azt gondolom, hogy az autóbuszt használók nem járhatnak rosszabbul, aki kombinált bérletet vesz, az kimondottan jobban jár, talán az az utazóközönség jár rosszabbul, aki csak az elektromos járművekre vásárolt bérletet. Ezekre végzünk számításokat, végig nézzük és ezt igazából az ellátásért felelőssel kell leegyeztetni. Én azt gondolom, hogy hosszú távon biztos, hogy ez lesz a járható út. A jegypénztárak dátumozásra és chipkártya fogadására is alkalmasak. Ettől kezdve abban gondolkodunk, hogy nem egy utazási korlátot, hanem egy időkorlátot fogunk szabni és akkor már nem vonaljegyről beszélünk. De ezt még meg kell vizsgálnunk.
ESZAON: Ez azt jelenti, hogy egy határszakaszos viszonylaton esetében, ha valaki gyorsan elvégzi dolgát, akkor a mostani négy jegy helyett akár egy jeggyel megtudja oldani az utazást?
Nagy Attila: Hát jók a kérdések, de mégegyszer mondom, ezt nekünk még meg kell vizsgálnunk. Ezt gazdaságilag ki kell számolni. Elképzelhető, hogy ha a szakaszhatárt túllépi, akkor drágább lesz a jegy, de meg kell nézzük és gazdaságilag végig kell számolnunk.
ESZAON: A 30 napos bérlet bevezetését tervezik-e?
Nagy Attila: Igen, azt gondolom, hogy ez a 30 napos bérlet kimondottan utasbarát. Tervezzük ennek a bérletnek a bevezetését.
|