Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Két perc alatt pusztított a Fidesz Debrecenben!?
Feltöltve: 2009-03-22 01:01
Zsiros Zsolt és Varga Zoltán szerint nagyot hibázott a Fideszes többségű önkormányzat a Debreceni Repülőtér értékesítése kapcsán.    

Debrecen Közgyűlésének Fideszes többsége elfogadta a Xanga Holding Kft. elállása miatt benyújtott előterjesztést mindazok ellenére, hogy az előterjesztés három egymástól gyökeresen eltérő alternatívát is megjelölt. A helyi szocialisták szerint megdöbbentő, hogy a debreceni Fidesz két perc alatt döntöttek az 5,1 milliárd forint vételár, a 6,3 milliárd forintos beruházás és a városi költségvetési rendeletnek bedőlését is jelenthető előterjesztés sorsáról. Az MSZP szerint a "két perces előterjesztés" Debrecen városára és a debreceni demokráciára gyakorolt hatása pusztító.

Az ellenzéki képviselők szerint a Fidesz képviselői mindazok ellenére ismételt bizalmat szavaztak a Xanga Kft-nek, hogy az nem teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségét, félrevezette Debrecen önkormányzatát. Szerintük ezzel Debrecen nemcsak 5,1 milliárd forint bevételtől és 6,3 milliárd forint beruházástól esett el,  de az "önkormányzat által nem kellő gondossággal kiválasztott" cég, a Xanga félrevezető magatartása miatt kieső egy év, az időközben fellépő pénzügyi-gazdasági krízis, az ingatlanárak drasztikus csökkenése, és a beruházási kedv nagymértékű visszaesése miatt gyakorlatilag felmérhetetlen károkat okozott Debrecen városának.

Mindezek ellenére, és a kétperces „vita” eredményeként a XANGA továbbra is kulcsszerepet játszhat Debrecen életében -véli az MSZP. Varga Zoltán szocialista képviselő úgy látja: a közgyűlés csütörtöki döntése felhatalmazza a polgármestert, hogy együttműködési szerződést alakítson ki egy olyan céggel, akivel az előzmények ismeretében minden épeszű ember, minden felelősen gondolkozó politikus minden kapcsolatot megszakítana.

Varga szerint "életszerűtlen és városi érdeket nem képvisel az, hogy a város gazdálkodását megrendítő, semmiféle repülőtér üzemeltetési gyakorlattal nem rendelkező cég olyannyira élvezi a polgármester bizalmát, hogy a debreceni repülőtér jövőbeni üzemeltetése és fejlesztése, továbbá befektetők bevonása érdekében együtt kíván működni a Xanga Holding Kft-vel."

Zsiros Zsolt (MSZP) frakcióvezető közleményében emlékeztetett rá, hogy már korábban is elmondták: „Ez egy rosszul sikerült privatizáció, melynek részletei a szőnyeg alatt porosodnak, felelősei a polgármesteri vezetés és a Fidesz, amennyiben elfogadják és támogatják az előterjesztést.”

A szocialista frakció nem érti, hogy miért hallgatta el 2009. február 26-án a városi költségvetés tárgyalásakor a polgármester azt, hogy a Xanga Kft. már bejelentette az elállását a szerződéstől, mint ahogyan azt sem, hogy miért kíván együttműködni továbbra is a város vezetése a reptér hasznosításában egy olyan céggel, "aki életében nem csinált még ilyet.

A szocialisták közleményükben végül sajnálatukat fejezték ki, amiért a városvezetés ismét zárt ajtók mögé szorította "a város költségvetését nagymértékben befolyásoló, és az önkormányzat vagyonának több milliárdos elemeit kockára tevő üzlet részleteinek a megtárgyalását."

A szocialisták közleményére Dr. Papp László (Fidesz), frakcióvezető reagált. A képviselő szerint a debreceni szocialisták a repülőtér hasznosítása tárgyában azon kívül, hogy kritikáikat megfogalmazták, a repülőtér fejlődését segítő javaslatot nem tettek. Mint írja: eddig az volt a szocialisták problémája, hogy nem is kellett volna megállapodnia az önkormányzatnak a Xanga Holding Kft-vel, most pedig, miután a csütörtöki közgyűlésen úgy döntött a város, hogy lezárja az eddigi együttműködést, tekintettel arra, hogy a befektető nem teljesítette fizetési kötelezettségét, azon sajnálkoznak, hogy elesik a város 5,1 milliárd forint bevételtől és 6,1 milliárd forintnyi fejlesztéstől.

Papp László szerint a szocialisták egymásnak ellentmondó valótlanságokat is tartalmazó nyilatkozataikkal leginkább a repülőtér további fejlesztését igyekeznek lehetetlenné tenni. Ebbéli törekvéseikben nem lesz partner a Fidesz –szögezte le a politikus.

Ami a közgyűlési vita terjedelemét illeti, talán annak van a legkevésbé joga kritikát megfogalmazni az előterjesztés tárgyalását illetően, aki arra sem vette a fáradságot, hogy részt vegyen az ülésen –tette hozzá.

Papp László emlékeztet rá, hogy a repülőtér üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez továbbra is befektetőre van szüksége az önkormányzatnak. Mint írja: a csütörtöki közgyűlésen arról is döntés született, hogy továbbra is hajlandó a város – a korábban kötött szerződések megszüntetése mellett - együttműködni a Xanga Holding Kft-vel a repülőtér fejlesztése érdekében. A képviselő szerint ez nem jelent kizárólagosságot és mással is törekedni fognak erre ezen cél érdekében.

Ami a szocialisták által feltett kérdéseket illeti, Papp László megjegyzi: a Határ úti Ipari Parkban működő vállalkozások többségét a Xanga telepítette le Debrecenben. Ma ezen Ipari Parkban (Manz AG, Bumet, Hungarotech, Magyar Posta, Coca-Cola, Richter, több magyar tulajdonú kis- és középvállalat) több mint 3000 ember dolgozik –fűzte hozzá.

Papp László szerint a város és a régió számára egyaránt kiemelkedően fontos, hogy a debreceni repülőtér a jelenleginél magasabb fejlettségi és forgalmi szintre lépjen. Ahogy eddig is, ez után is ennek érdekében fognak cselekedni –tette hozzá.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázharminckilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu