Az intézkedésekkel a debreceni önkormányzat 4-500 millió forintos megtakarítással és további másfél milliárd forint értékű ingatlan kiemeléssel számol.
Az intézménybezárásokat Halász D. János, Debrecen alpolgármestere azzal magyarázza, hogy az állam jelentős mértékben csökkentette a közoktatási támogatásokat, illetve a város általános iskoláiba egyre kevesebb diákot íratnak be a szülök. Mint mondta: az előzetes felmérések alapján az idei évben - legjobb esetben is - négy osztállyal lesz kevesebb, mint tavaly. Az iskola-bezárások legfőképpen Debrecen külső területeit érinti.
Az érintett halápi, a nagymacsi és a bánki diákokon iskolabuszokkal segítenének, hogy megkönnyítsék a városba való eljutásukat. Az érintett gyerekek száma 150-200 fő.
Az általános iskolák mellett három kollégium megszűntetését is kezdeményezni fogja az önkormányzat. Ennek oka, hogy a kollégiumokban összesen 500 üres férőhely van. Az alpolgármester szerint "ami jelenleg folyik, az pénzpazarlás", ugyanis üres férőhelyeket értelmetlen finanszírozni. Azt, hogy az üres férőhelyek tekintetében az önkormányzat eddig nem lépett, Halász D. azzal magyarázta, hogy "az intézmények jól tudnak kozmetikázni". Mint mondta: több intézmény félrevezette a fenntartót, így csak most derült fény arra, hogy ilyen magas az üres férőhelyek száma.
Az alpogármester kitért a középiskolai tanműhelyekre is. Mint mondta, jelenleg a legtöbb tanműhely alacsony kihasználtsággal működik, így a jövőben inkább leszűkítenék azok számát. Az alpolgármester szerint sokkal hatékonyabb és gazdaságilag is ésszerűbb, ha kevesebb, de kihasználtabb tanműhelyek vannak a városban.
Ezzel a lépéssel nem szűnnek meg állások, csupán más helyszínen lesz az oktatás -fűzte hozzá.
Kihasznált épületek, magas létszám
Az óvodák 98%-os kihasználtsággal működnek. A polgármester emlékeztetett rá, hogy az előző évben jó döntés volt összevonni, illetve átszervezni az intézmények működését. Mint mondta: döntésükkel az óvodák kihasználtsága megnőtt. A jelenlegi 2%-os szabad férőhely miatt a város nem kíván lépni, mondván: a jelenlegi gazdasági helyzetben bezárhatnak az alapítványi intézmények, melynek esetén az önkormányzat tud (kb 60) szabad helyet biztosítani.
A gimnáziumok esetében 100% feletti kihasználtságról beszélt. Az alpolgármester szerint mindez a vidéki diákoknak és magas oktatási színvonalnak köszönhető, melynek révén a fiatalok inkább a debreceni intézményeket választják. |