Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Eredményes szűrőnap Debrecenben
Feltöltve: 2009-05-25 12:14
Módosítva: 2009-05-25 12:14
Több mint három millió forintot gyűjtöttek a klinika számára a debreceniek.    

Az idejekorán felismert betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segített a Richter Egészségváros Program azoknak, akik május 23-án ellátogattak Debrecenbe a Kölcsey Központ melletti Baltazár térre. A változatos programok mellett két kiemelten kockázatos betegség, a csontritkulás és a prosztata megbetegedések megelőzését szolgáló szűrésekre is lehetősége nyílt. A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel, de az ingyenes urológiai vizsgálat  során kiderült, a debreceni férfiak többsége tudja, hogy mikor és kik számára ajánlott a szűrés.

Háromszázan vettek részt a csontsűrűség-mérésen, a szakemberek 12 százalékuknál találtak csontritkulásra utaló jeleket. A  betegség elsősorban a nőket, illetve a 40-50 éves korosztályt érinti. Jó eredmények születtek a vérnyomást mérő sátorban, ahol kiderült, akiknek magas is a vérnyomása általában tud a kockázatokról, rendszeresen és az orvos tanácsai alapján szedi a szükséges gyógyszereket. A térre kilátogatók közül, több mint négyszázan, leginkább a koleszterinszűrés eredményére voltak kíváncsiak. A szakemberek szerint ez nem csoda, hiszen a mért eredmények 25 százaléka rossz volt és a vizsgálaton részt vevők többsége nem is volt tisztában a magas koleszterin kockázataival. A bőrgyógyász szakemberek a legtöbb  látogatónak bőrgomba miatt tanácsolták, hogy végeztessenek további ellenőrzést.

Az eredményeket összegezve elmondható, hogy a debreceniek többsége figyel egészségére és fontosnak tartja a megelőzést. A Richter által szervezett ingyenes szűrővizsgálatokon két és fél ezer debreceni lakos vett részt. A fiatalok, családok és idősebbek mellett a program védnöke, Rudolf Péter is elvégeztetett egy-egy szűrést. Ahogy a színpadon, úgy a szűréseken is jól szerepelt a színművész-rendező.

Az egészségügyi prevenciós szemlélet megismertetése, az egyéni felelősségvállalás hangsúlyozása érdekében indult Richter Egészségváros rendezvényén a saját egészségük mellett a közösségért is tehettek a résztvevők. A Richter a program keretében 2.000.000 forint adományt ajánlott fel a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Onkológiai Klinika számára, amelyet minden elvégzett szűrés, tanácsadás, végighallgatott előadás további forintokkal növelt. A nap végén így Prof. Dr. Szántó János, a DEOEC Onkológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, 3 689 600 forintos adományt vett át Beke Zsuzsától, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjétől.

A Richter Egészségváros legközelebb június 06-án Nyíregyházán várja a látogatókat.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszázhetvenhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu