Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Elfogadták a Baktalórántházi kistérség projektcsomagját
Feltöltve: 2009-05-31 12:29
Módosítva: 2009-05-31 12:31
Észak-Alföld, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Hamarosan beérik a leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségek számára kialakított, összesen 96, 9 milliárd forint keretösszegű, felzárkóztatást célzó program.    

A 33 érintett kistérségnek január végéig kellett benyújtania a végleges, komplex projektcsomagot a kistérségenként megállapított támogatás felhasználásáról. A javaslatok egy zsűrizésen mentek keresztül, ami az Észak-alföldi régióban március végén indult és áprilisban be is fejeződött. A zsűrizést követően a pontosított projektjavaslatok alapján írja majd ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a kifejezetten a kistérségeknek szóló felhívásokat, amelyekre így lényegében verseny nélkül nyújthatják be részletes projektjavaslatukat az érintettek. A mai napon ünnepélyes keretek között hirdették ki a zsűri döntését a Baktalórántházi kistérség fejlesztési projektcsomagjának elfogadásáról.

A projektcsomag egy több hónapos, sokak együttműködésén alapuló munkafolyamat eredménye, melyben a kistérségi társulások mellett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársai, megbízott szakértői is aktívan részt vettek. Erre azért volt szükség, mert a kistérségek fejlesztése csak komplex megközelítésben lehet eredményes. Az oktatási, foglalkoztatási, lakhatási és egészségügyi viszonyok közül azokat kell javítani, amelyek az adott kistérségben a leginkább fejlesztésre szorulnak. Tekintettel a leghátrányosabb helyzetű kistérségek helyzetének súlyosságára, csak olyan projektek támogathatók, amelyek indokoltsága közvetlenül levezethető a kistérség helyzetéből, és amelyek fenntartása nem ró terhet a kistérségre.

A Baktalórántházi kistérség projektcsomagjának megvalósulásával létrejöhet az integrált településfejlesztés Nyírmadán. Mivel Nyírmada központi szerepet tölt be a kistérségben, így a fejlesztés nem csak a településen, hanem a kistérségben élők életkörülményeire is hatással lenne, és elősegíthetné a közösségi funkciók fejlődését.

A projekt keretében felújítanák a leromlott állapotban lévő Művelődési Házat, a felújítást és bővítést követően funkcióváltással kialakulhat egy Kistérségi Civil Ház és Oktatási Központ, ahol különböző kistérségi rendezvényeket, illetve a munkaerő piaci igényeknek megfelelő felnőttképzést lehetne lebonyolítani.
Létrehoznának még többek között egy módszertani központot is, amely főként a romák tartós munkaerő-piaci jelenlétét kívánja elősegíteni, a projekt megvalósulásával javulhatna a roma munkanélküliek elhelyezkedési esélye, javítaná az együttműködést a munkakeresők, a képzőintézmények és a vállalkozások között, a többségi és kisebbségi roma társadalom között.

A fejlesztéssel kialakulhat egy Munkaerő- piaci reintegrációs szolgáltatási rendszer is, amelynek elsődleges célcsoportját a hátrányos helyzetű lakosság alkotná. A projekt szakemberek segítéségével főként ennek a társadalmi csoportnak a tartós munkaerő-piaci jelenlétét segítené elő, megteremtve ezáltal a kistérségi munkaerő-piac stabilitását és mérsékelve a szociális konfliktusokat.

A zsűri tehát zöld utat adott a Baktalórántházi kistérség projektcsomagjainak, most már csak a projektek részletes kidolgozása, pontosítása van hátra, mielőtt az NFÜ elbírálja azokat.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázharmincöt 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu