Reggel még arról szóltak a hírek, hogy erősödik a forint az euróval szemben. A kurzus is is hagyta a 300-as lélektani határ közvetlen közelét, ahol immár napok óta tartózkodott, s a kereskedés 295 körül folyt. Ekkor még úgy tűnt, hogy bár rendkívül gyenge a forint árfolyama, ám a hétfőhöz hasonlóan ma is eseménytelen nap lesz devizapiacon. Nem sokkal dél előtt azonban hireteln fordulat jött és erőteljesen gyengült a forint, olyannyira, hogy egy üzletben 299,97 forintot is adtak egy euróért, azaz minössze 3 fillér hiányzott a sokak által drámainak tartott 300-as szint eléréséhez.
Ezt követően viszont megtörtént, amiről immár hetek óta nyiltan beszéltek az elemző és szakértők. Az említett szint után ugyan újra erősödött a kurzus, ám ez nem tartott sokáig, mert egy újabb "roham" során a forint a 300-as szint föl kúszott. A történelmi mélypontként most azt lehet elkönyvelni, hogy egy euróért immár 300,34 forintot is adtak.
Nincs ebben semmi meglepő, az már sokkal inkább az, hogy minden különösebb dráma nélkül a jegyzés visszatért a 300-as szint alá – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Ilyen határ áttörésekor ugyanis rendszerint beindul a hisztéria. Aktivizálódnak azok a megbízások, amelyeket a veszteségek minimalizálása érdekebében adnak meg üzletkötöiknek a befektetők. Ha ez így lett volna az árfolyam könnyen elszaladhatott volna bőven a 300-as szint fölé. |