Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Változhat az F1 első éjszakai versenyének menete
Feltöltve: 2008-03-28 21:24
A Toro Rosso menedzsere, Massimo Rivola arra kérte az FIA illetékeseit, hogy gondolják át még egyszer a Forma-1 első éjszakai versenyének helyet adó Szingapúri Nagydíj menetrendjét, ugyanis attól tart, hogy a versenyzőknek nem lesz elég idejük a gyakorlásra.    
A Forma-1 történetének első éjszakai versenyére már nem kell sokat várni, ugyanis szeptemberben megrendezésre kerül az első Szingapúri Nagydíj, ahol kivilágított pályán körözhetnek majd a versenyzők.

Bár eddig mindenki elégedett volt a szervezők terveivel, a Scuderia Toro Rosso csapatmenedzsere, Massimo Rivola aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a versenyzők csak keveset készülhetnek a helyszínen az éjszakai futamra.

Mindezt azok után mondta, hogy a hónap elején ellátogatott a MotoGP első éjszakai versenyének helyet adó Katarba, ahol a versenyzők két teljes napot tesztelhettek a kivilágított pályán a futamot megelőző napokban.

Ezzel szemben a Forma-1-es versenyzőknek mindössze kilencven percük lesz arra, hogy alkalmazkodni tudjanak a körülményekhez, és megfelelően felkészüljenek a szombati esti időmérőre, és a vasárnapi versenyre.

Bár korábban felmerült az ötlet, hogy rendezzenek éjszakai tesztet a szezon közben, a csapatok azt egyöntetűen leszavazták a túlságosan magas költségek miatt.

Rivola azonban úgy gondolja, szükség van az éjszakai gyakorlásra, mert számos olyan probléma merülhet fel a tesztelés közben, amire még csak gondolni sem lehet elméletben. A Toro Rosso szakembere elárulta, beszélt már az ügyben az FIA versenyigazgatójával, Charlie Whitinggal.

"Arra kértem, hogy ezt a témát is vitassák meg a Sport Munkacsoport (SWG) következő ülésén, és majd meglátjuk mi lesz" – mondta Rivola az Autosportnak. "Már az elején sem voltam nyugodt, de nem aggódtam túlságosan, azonban miután ellátogattam a MotoGP nyitófutamára Katarba, már nem vagyok teljesen biztos abban, hogy minden rendben lesz az első éjszakai versenyen a Forma-1-ben."

"A versenyzők biztonsága miatt aggódom, mert számomra nem jelent különösebb problémát, hogy sötétben, éjszaka kell dolgoznom, ha az a feladatom. Óvatosan kell kezelnünk a helyzetet, nem szabad, hogy bármiféle probléma történjen."

Rivola szerint – ahogy az a MotoGP szezonnyitóján is történt – az árnyékok, a visszatükröződések, és a vakuk okozhatják a legnagyobb problémát a versenyzők számára az éjszakai versenyen.

"Szívem szerint rendeznék éjszakai tesztet, bár ez kivitelezhetetlen a magas költségek miatt. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz az első éjszakai versenyen, azonban még számos olyan dolog van, amit meg kell beszélnünk" – folytatta.

"A legfontosabb az, hogy az összes edzés sötétben kerüljön megrendezésre, és ne legyen nappali tréning a hétvégén. Este hét óra magasságában megy le a nap Szingapúrban, és a jelenlegi tervek szerint az első edzés már hat órakor befejeződne, mielőtt még nyolckor megkezdődne a második."
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázharmincöt 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu