Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Symonds tudja, hogy min bukott el a Renault
Feltöltve: 2008-04-01 20:51
A Renault főmérnöke, Pat Symonds úgy gondolja, hogy csapata nem fog olyan egyszerűen kilábalni a problémákból, és az idei évben még biztosan nem érhet el komolyabb sikereket. A szakember viszont tudja, min csúsztak el.    
Azt követően, hogy borzalmasan teljesített a 2007-es idényben, a Renault még nem tudott talpra állni az idei évben, és igen messze van attól a szinttől, amely Fernando Alonso vezetéséve világbajnokká tette a 2005-ös, illetve a 2006-os idényben.

Symonds szerint jelenlegi gyenge szereplésük visszavezethető arra, hogy a tavalyi évben nem tudták megfelelően összehangolni a munkát a szélcsatornában, ami rengeteg energiájukat felemésztette.

"Megnevezhető egy terület, ami a leginkább meghatározza egy autó teljesítményét, és ez a terület nem más, mint az aerodinamika" – mondta Symonds. "Azonban a helyzet teljesen más, mint tavaly volt, és szerintem ezt ki is kell hangsúlyoznunk, ugyanis a tavalyi évben az aerodinamikai teljesítményünk messze nem volt olyan jó, mint amire számítottunk, mert komoly gondjaink voltak a szélcsatornában és az autón elvégzett munka összehangolásával."

"Az idei évben a munka teljes összhangban van, így elégedettek vagyunk, bár még az aerodinamikai teljesítményünk nem olyan, mint amilyennek látni szeretnénk, ami szerintem nagyban köszönhető annak, hogy a tavalyi évben rengeteg időt elvesztettünk a problémák helyreállításával."

"Mindent megtettünk annak érdekében, hogy teljesen készen álljunk az idei év kezdetére, azonban nem sikerült minden szükséges munkát elvégeznünk. Azt tudjuk most tenni, hogy megkétszerezzük erőforrásainkat, és keményen dolgozunk azon, hogy még több javulást érjünk el az aerodinamika terén."

Symonds szerint csapata ismét harcba szállhat majd a pontszerző helyekért a hétvégi Bahreini Nagydíjon, ám tisztában van azzal, hogy mennyire szoros a középmezőny.

"Egy nagyon szoros bolyban vagyunk, amelyből bárki kikerülhet győztesként és vesztesként egyaránt" – folytatta. "Malajziában sikerült magunk mögött tartani ellenfeleinket, és bízom benne, hogy Bahreinben is ez lesz a helyzet, így a pontszerző helyek ismét elérhetőek lesznek. Nagyon szeretném, ha mindkét versenyzőnk bekerülne az időmérő utolsó körébe. Azonban tudom, hogy ez nem lesz könnyű."

"Tisztában vagyunk azzal, hogy jelenleg nem állunk olyan szinten, mint az élcsapatok, viszont nagyon keményen dolgozunk, hogy csökkenteni tudjuk lemaradásunkat. Célunk a folyamatos pontszerzés jelen pillanatban, és futamról futamra szeretnénk előre haladni."

"Egyelőre még magunk sem tudjuk, hol állunk, de az biztos, hogy a Ferrari, a McLaren, és a BMW mögött vagyunk. Nem lesz egyszerű bekerülni az időmérő utolsó etapjába, így a pontszerzésért is meg kell majd küzdenünk. Azonban az elmúlt két versenyen sikerült pontot szereznünk, és a hétvégén is ez lesz a célunk Bahreinben. Minden kínálkozó, elénk hulló lehetőséget meg kell ragadnunk, és minden egyes versenyen előrébb kell jutnunk" – tette hozzá a Renault főmérnöke.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázötvenhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu