Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Schumacher a Ferrari harmadik versenyzője
Feltöltve: 2008-01-09 20:34
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, csapata mindenképpen számít Michael Schumacherre segítségére az F2008-as továbbfejlesztésében, ugyanis a hétszeres világbajnok az olaszok harmadik versenyzője.     

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, aki a 2006-os idény végén hagyta el a Forma-1-et, karácsony előtt visszaült a volán mögé, hogy segítsen a Ferrarinak a tesztelésben.

Schumacher nyilvánvalóan sokat segített egykori csapatának, így nem csoda, hogy a vezetőség azt szeretné, ha a német pilóta az idei autó fejlesztésében is aktívan részt venne.

"Fangióhoz és Scheckerhez hasonlóan, Raikkönen is bajnoki címet szerzett első évében a Ferrarinak" – mondta di Montezemolo a La Stampa c. lapnak adott nyilatkozatában, mikor a csapat jelenlegi versenyzői felállásáról kérdezték.

"Most már sokkal jobban ismeri az autót, tehát még jobb formában lehet az idei évben."

"Massa bizonyította, hogy képes a győzelemre, miközben a csapat érdekeit is szem előtt tartja. Ez nagyon fontos, mert a Ferrari ereje a csapatmunkában rejlik."

"Harmadik versenyzőnkről, Michael Schumacherről sem szabad megfeledkeznünk. Bízhatunk a tapasztalatában, hiszen kiválóan tudja, miként kell vezetni kipörgésgátló nélkül ezeket az autókat" - tette hozzá az elnök.

Eddig még csak Raikkönennek nyílt alkalma tesztelni a Ferrari új autóját, Massa a január 14-én megkezdődő jerezi tesztprogramon próbálhatja ki először az F2008-ast.
Azt pedig, hogy Schumacher mikor ülhet be először az új modellbe, egyelőre nem tudni, de ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan erre is sor kerülhet.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon/f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszázötvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu