Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Raikkönen átvette a vezetést Törökországban
Feltöltve: 2008-05-09 21:57
Azt követően, hogy az első szabadedzést szinte végig a garázsban töltötte, Kimi Raikkönen felugrott az élre a délutáni tréningen Isztambulban. A Ferrari finn pilótáját három századdal lemaradva Hamilton követte, míg a harmadik Massa lett.    
A világbajnoki címvédő számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a Török Nagydíj, ugyanis a délelőtti szabadedzésen mindössze három körig jutott, mert problémák voltak sebességváltójával.

A Ferrari versenyzője azonban javítani tudott, és 36 ezreddel megelőzve Lewis Hamiltont, az élen fejezte be a délutáni szabadedzést. A harmadik pozícióban a finn versenyző csapattársa, Felipe Massa végzett, akit nagy meglepetésre David Coulthard a Red Bullal, és a McLaren finnje, Heikki Kovalainen követett.

Reggeli kimaradása után, Raikkönen az elsők között hajtott pályára, hogy behozza lemaradását. A finn pilóta nyirkos aszfalton kezdte meg a munkát, miután ebédidőben elkezdett szemerkélni az eső az Isztambul Parkban. A világbajnoki címvédőt azonban még ez sem állította meg, rögtön első körén 1:27.543-as időt ért el, melyet senki sem tudott túlszárnyalni a későbbiekben.

Hamilton utolsó próbálkozásán, mikor feltetette autójára a lágyabb keverékű abroncsokat, ugyan közel került Raikkönenhez, akit az első szektorban meg is vert, ám a nyolcas kanyarban hibázott, így 36 ezreddel alulmaradt riválisával szemben, és be kellett érnie a második hellyel.

Massa mögött, aki szintén nem maradt el sokkal Raikkönen legjobbjától, David Coulthard futott be, akit Kovalainen követett a másik McLarennel az ötödik helyen.

Robert Kubica a hatodik lett a BMW-vel, pedig a délelőtti tréninget szinte teljes egészében a garázsban töltötte, felfüggesztés problémák miatt. Az első tíz sorát Trulli, Nakajima, Alonso, és Heidfeld zárta.

Az edzést egy kis időre megállították, ugyanis fél órával a kezdés után Mark Webber a hatos kanyarban csúnyán összetörte Red Bullját. Az ausztrál versenyző szélesen vette a kanyart, autója elvesztette a tapadását, megpördült, és a gumifalban végezte.

Az autó komolyabban megsérült, ám Webber szerencsére sérülés nélkül megúszta az esetet. Az edzés hét percig állt.

Az ausztrál pilóta az utolsó előtti helyen fejezte be a tréninget, mögötte a Force India versenyzője, Adrian Sutil végzett, aki nem tudta teljesíteni utolsó gyorskörét.

Timo Glock is megismerkedett a gumifallal, a német pilóta az utolsó pillanatokban vesztette el uralmát autója felett a négyes kanyarban, és nekiment a gumifalnak, amit a Toyota első vezetőszárnya bánt.

Sebastien Bourdais hasonló piruettet mutatott be, mint Webber, ám a francia szerencsére elkerülte a gumifalat, és gond nélkül folytatni tudta a körözést.

 

Török Nagydíj, második szabadedzés:
1.  Raikkonen     Ferrari             1:27.543            30
2. Hamilton McLaren-Mercedes 1:27.579 + 0.036 31
3. Massa Ferrari 1:27.682 + 0.139 29
4. Coulthard Red Bull-Renault 1:27.763 + 0.220 24
5. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:27.954 + 0.411 27
6. Kubica BMW Sauber 1:28.431 + 0.888 29
7. Trulli Toyota 1:28.619 + 1.076 29
8. Nakajima Williams-Toyota 1:28.664 + 1.121 27
9. Alonso Renault 1:28.681 + 1.138 26
10. Heidfeld BMW Sauber 1:28.817 + 1.274 31
11. Button Honda 1:28.826 + 1.283 28
12. Glock Toyota 1:28.849 + 1.306 26
13. Rosberg Williams-Toyota 1:28.907 + 1.364 29
14. Fisichella Force India-Ferrari 1:29.008 + 1.465 35
15. Barrichello Honda 1:29.024 + 1.481 22
16. Piquet Renault 1:29.212 + 1.669 26
17. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:29.462 + 1.919 30
18. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:29.630 + 2.087 32
19. Webber Red Bull-Renault 1:29.633 + 2.090 4
20. Sutil Force India-Ferrari 1:30.832 + 3.289 9
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszáznyolcvankettő 
 
 
Régiónkból több százan csatlakoztak a Keresd a helyit kampányhoz
A Keresd a helyit! elnevezésű kampány a helyi élelmiszerek fogyasztására ösztönöz.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu