Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Nehezebbek lehetnek az autók a Forma-1-ben
Feltöltve: 2008-04-11 21:28
Nehezebbek lehetnek az autók a Forma-1-ben 2008. április 11. péntek 10:42 Faludi Zoltán A Forma-1-es csapatok technikai vezetőinek egy része azt szeretné elérni, hogy már a következő évtől emeljék meg az autók minimumsúlyát, ugyanis a KERS bevezetésével jócskán megnő a versenygépek súlya, mellyel nehézkessé válik a ballasztok használata.     
A csapatok már gőzerővel dolgoznak a kinetikus energiatároló rendszer (KERS) fejlesztésén, amely lehetővé teszi majd a versenyzők számára, hogy a tárolt energia felszabadításával extra lóerőkhöz jussanak a versenyek alatt.

Azonban úgy tűnik, hogy az új rendszer beépítésével az autók összsúlya jócskán megnő, ami több problémát is felvet.

Egyesek már hangot is adtak aggodalmaiknak, melyek szerint az eszköz miatt autójuk súlya meghaladja majd a minimálisan megengedett 605 kilogrammos súlyhatárt, így nem fognak majd tudni ellensúlyokat használni, amelyek elengedhetetlenek a jobb súlyeloszlás elérése érdekében.

Mindez még fontosabb lesz a jövő évben, mikor bevezetésre kerülnek a sima felületű abroncsok, amik más súlyeloszlást kívánnak meg, tehát a ballasztok alkalmazása elengedhetetlen lesz.

A legfrissebb hírek szerint az ügyet hamarosan a Technikai Munkacsoport előtt tárgyalják meg a csapatok illetékesei, azonban nem mindenki támogatja a felvetést. Egyesek ugyanis épp abban látják a kihívást, hogy úgy kell megalkotniuk az új rendszert, hogy az a lehető legkönnyebb legyen, és a szabályok változatlanul hagyása még inkább erre ösztönözné őket.

A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn a következőket mondta minderről az Autosportnak: "Úgy gondolom, hogy szívesen beszélünk róla, azonban az is része a kihívásnak, hogy a lehető legkönnyebbre tervezzük a rendszert."

"A közúti autókban alkalmazott megoldások sem olyan vonzóak, ha nehezek. Egy olyan rendszert akarunk megalkotni, amely hatalmas energia tárolására és felszabadítására képes, amellett, hogy a lehető legkönnyebb. Ez a KERS egyik kihívása."

"A súlyhatár felemelése egy olyan engedmény lenne, amit nagyon alaposan meg kell fontolnunk, mielőtt rábólintunk. Nyilván megkönnyítené a dolgunkat bizonyos tekintetben, azonban nem vagyok benne biztos, hogy megmaradna a KERS kihívása. A jövő évben úgyis kevesebb karosszéria elem lesz az autókon, amivel súlyt takarítunk meg."

A Red Bull Racing technikai vezetője, Geoffrey Willis elmondta, először meg kell győződniük a súlyhatár megemelésének pozitívumairól, és csak azután egyeznek bele.

"Nem tudom, hogy végül mennyi autó lesz túlsúlyos, de az egyik probléma az, hogy miként tudják úgy csomagolni a rendszert, hogy az megfelelő súlyeloszlást biztosítson a jövő évi abroncsoknak" – mondta a szakember.

"Sokan már most azért lobbiznak, hogy megemeljék a minimumsúlyt, azonban majd meglátjuk, hogy ez a kérdés napirendre kerül-e a TWG következő ülésén. Meg szeretném hallgatni az érveiket, azonban mi mindenesetre úgy dolgozunk, hogy nem számolunk a súlyhatás megemelésével."

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen viszont elmondta, csapata számára teljesen közömbös a kérdés, nekik ugyanis teljesen mindegy, hogy miként döntenek a súlyhatár ügyében.

"Teljesen nyitottak vagyunk, mindkét irányban. Ha a súlyhatár marad, akkor ballaszt nélkül is nehéz lesz eleget tenni a szabályoknak. Ha megemelik, akkor mindenki számára ugyanaz lesz a helyzet, így továbbra is lehet majd használni az ellensúlyokat" – mondta a német szakember, aki teljes mértékben támogatja a KERS bevezetését a királykategóriában.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznegyvenegy 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu