Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Nehéz döntés előtt áll a Renault
Feltöltve: 2008-05-28 22:22
A Renault vezetése bevallotta, hatalmas dilemma előtt állnak, ugyanis nem tudják, hogy mi lenne a jobb: tovább folytatni az idei modell fejlesztését, vagy már most megkezdeni a felkészülést a következő idényre.    
Azzal, hogy a jövő évtől komoly változások lesznek a Forma-1-ben, néhány csapat, köztük a Honda Racing is, úgy döntött, már az első versenyeket követően áthelyezi a fő hangsúlyt a 2009-es idényre, és elkezdi új autója fejlesztését, hogy előnyben legyen a többiekkel szemben.

Azonban az olyan csapatok, mint a Renault, melyek harcban vannak a pozíciókért a konstruktőrök versenyében, nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis nehezen tudják eldönteni, mikor helyezzék át a fő hangsúlyt jövő évi versenygépükre.

"Soha nem könnyű a döntés. Minden attól függ, hogy hol állsz a bajnokságban, és hogy véleményed szerint mit érhetsz még el az adott évben" – mondta a Renault főmérnöke, Pat Symonds a csapat hivatalos weboldalán.

"Ha a harmadik helyen állsz, és esélyed sincs feljebb kerülni, ám attól sem kell tartanod, hogy visszacsúszol a negyedik pozícióba, ami a tavalyi évben fennállt, nem nehéz meghoznod a döntést, azonnal elkezdhetsz gőzerővel dolgozni a jövő évi modellen. Azonban ha harcban vagy, ami jelenleg a helyzet, folyamatosan fejlesztened kell."

"Akkor nincs is gond, ha az idei fejlesztések hasznosak lehetnek a jövő évben, azonban jövőre túl sok szabálymódosítás lesz ahhoz, hogy az idei technikát felhasználhassuk. A jövő évi versenygép egy teljesen más modell lesz, változnak az aerodinamikai szabályok, bevezetésre kerül a KERS, illetve a slick abroncsok. Éppen ezért minden eddiginél fontosabb, hogy minél előbb megkezdjük a jövő évi autó fejlesztéseit."

"Nem könnyű a dolgunk. Nagy csapat vagyunk, de mégsem elég nagy ahhoz, hogy párhuzamosan két nagy projectet is futtassunk. Azok a csapatok, melyek szenvednek az idei évben, mint például a Honda, már most megkezdhetik az új autó fejlesztését, mert nincs mit veszíteniük" – folytatta a szakember.

A Renault jelenleg a hetedik helyen áll a konstruktőrök versenyében, ám Symonds úgy gondolja, hogy az először a Spanyol Nagydíjon bemutatott újításokkal, rengeteget fejlődött csapata.

"A szezonnyitón Ausztráliában egy olyan autóval kellett mennünk, amellyel egyáltalán nem voltunk megelégedve. Azóta viszont rengeteget fejlődtünk, és ez az eredményekben is megmutatkozik, így magabiztos vagyok a folytatást illetően. Már csak egy dolog bosszant, mégpedig az, hogy valamilyen okból kifolyólag nem fejezzük be a versenyeket, így tehát ezen kell most dolgoznunk" – tette hozzá Symonds.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százharminchét 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu