Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Mégis van gyenge pontja a Ferrarinak
Feltöltve: 2008-05-23 22:12
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen bevallotta, csapata egyelőre nem tudja kihozni a maximumot a Bridgestone, kimondottan a Monte-Carlói Nagydíjra kifejlesztett szuper lágy keverékű abroncsaiból.    
A japán gumiszállító idén először bocsátotta a csapatok rendelkezésére szuper lágy keverékű abroncsait, melyek egyelőre nem fekszenek a Ferrarinak.

Mindez az eredményekben is megmutatkozott, ugyanis miután a reggeli edzésen – ahol a nagyok csak a keményebb keverékű gumikon futottak – az élen végzett, Raikkönen csak a harmadik lett a délutáni tréningen, majd’ fél másodperces hátrányban a listavezető Hamiltonnal szemben.

"Azt mondhatom, hogy egy átlagos első napunk volt" – kezdte Raikkönen. "Elég jól mentünk, különösen a használt gumikon a reggeli edzésen. Azonban egy kicsit küszködtünk az új gumikon a délutáni tréningen, időbe telt, míg működésre bírtuk őket, így ezt mindenképpen meg kell vizsgálnunk, hogy javulni tudjunk."

"Sok időnk van még, rengeteg mindent kipróbálhatunk, így nem is aggódom emiatt, legalábbis egyelőre nem" – tette hozzá Raikkönen.

A finn világbajnok csapattársa, Felipe Massa a negyedik helyen landolt a második tréningen, és ő is arra panaszkodott, hogy nem tudta kihozni a maximumot az új, szuper lágy keverékű abroncsokból.

"Riválisaink nagyon erősek ezen a pályán, még akkor is, ha nem tudjuk, ki mennyi üzemanyaggal körözött a nap folyamán" – mondta Massa. "Nem sikerült jó időt mennem a lágyabb gumikon, viszont a keményebb keverékű abroncsokkal minden rendben volt. Meg kell vizsgálnunk, mi lehet ennek az oka, és minden részletet meg kell ismernünk."

"Ha összehasonlítjuk azt, hogy hol álltunk tavaly ilyenkor, akkor azt mondhatom, hogy sikerült előrelépést elérnünk. Változtattunk a beállításokon a tavalyi évhez képest, és most abban bízunk, hogy előnyt kovácsolhatunk ebből."

A Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldesserri már korábban is tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű az olaszok számára ez a hétvége, különösen azután, hogy a rivális McLaren kiváló teljesítményt nyújtott az első edzéseken.

"Már korábban is tudtuk, hogy nem lesz egyszerű számunkra ez a hétvége, és az első három óra körözés sem győzött meg bennünket ennek ellenkezőjéről" – mondta a szakember. "Bár sikerült a felkészülésünk a versenyre, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy riválisaink sem lógatták a lábukat, és kiváló formában érkeztek meg a helyszínre."

"A gyenge pontunk a mai nap folyamán nem más volt, mint az új gumik, különösen a lágyabb keverékűek teljesítménye. Meg kell vizsgálnunk a helyzetet, és el kell végeznünk a megfelelő módosításokat, hogy még versenyképesebbek legyünk a hétvége további részében. Ezen felül az időjárásra is oda kell figyelnünk, ami döntő fontosságú lehet a szombati időmérőn, és a vasárnapi versenyen."
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázötvenhat 
 
 
Régiónkból több százan csatlakoztak a Keresd a helyit kampányhoz
A Keresd a helyit! elnevezésű kampány a helyi élelmiszerek fogyasztására ösztönöz.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu