Lewis Hamilton könnyedén nyerte a Kínai Nagydíjat - Hírek - Észak-Alföld Online
   Ma 24°C    Holnap 25°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Lewis Hamilton könnyedén nyerte a Kínai Nagydíjat
Feltöltve: 2008-10-19 16:08
Módosítva: 2008-10-20 20:22
Kínai Nagydíj - Massa és Raikkönen állhatott a McLarenes mellé a dobogóra.    

Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája nyert a Forma-1-es világbajnokság idei 17. - utolsó előtti - futamán, a vasárnapi Kínai Nagydíjon, Sanghajban.

A második helyet a ferraris brazil Felipe Massa, a harmadikat csapattársa, a finn Kimi Raikkönen szerezte meg.

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság sanghaji futama nagy tülekedéssel kezdődött, s az első kanyarban az ádáz küzdelem első áldozataként az olasz Jarmo Trulli (Toyota) kicsúszott a pályáról, és bár később folytatni tudta, érdemi helyezésre már nem maradt esélye, végül ki is állt.

A pole pozícióból elrajtolt, a vb-pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) kihasználta helyzeti előnyét, s fokozatosan elhúzott a mezőnytől, amelyből a két ferraris, Raikkönen, a címvédő és Massa igyekezett tartani vele a lépést. A negyedik helyre a korábbi kétszeres világbajnok, spanyol Fernando Alonso (Renault) zárkózott fel, miután agresszív vezetéssel még a nyitókörben megelőzte a finn Heikki Kovalainent (McLaren-Mercedes). A hatodik helyet pedig a német Nick Heidfeld foglalta el.

A kezdeti állapotokba változást sokáig semmi és senki nem hozott, érdeminek csupán az volt nevezhető, hogy a hátsó traktusból előrenyomult a 8. helyre a 2008-as világbajnok titulusára Hamilton és Massa mellett harmadikként a Kínai Grand Prix előtt még ugyancsak esélyes lengyel Robert Kubica (BMW). A 14. körben az jelentett eseményt, hogy a német Adrian Sutil (Force India) keresztbe állt, de nem jött be a biztonsági autó, csak a figyelmeztető sárga zászló lassította átmenetileg a mezőnyt.

Hamiltont egyáltalán nem zavarta meg az intermezzo, folyamatosan növelte a különbséget az üldözőkkel szemben. Egészen a verseny feléig, amikor is Raikkönen kezdett nála gyorsabb köröket futni, de nem annyival, hogy veszélyeztetni tudta volna a britet. A 28. körben amúgy a nyitány ismétlődött, amennyiben Hamilton-Raikkönen-Massa-Alonso-Kovalainen-Heidfeld volt a legjobb hat sorrendje.

Huszonkét körrel a vége előtt Kovalainen jobb első kereke defektes lett, s bár a bokszutcában a szerelőcsapat gyorsan kisegítette, csak a 17. helyre tudott visszajönni. Különösebben nem erőlködött, sőt némi körözés után "bevonult" a csapatbokszba. Az "űrt" Kubica töltötte be, aki feljött negyediknek, Massa mögé és Alonso elé, kevéssel később azonban már csak a hatodik volt Alonso és Heidfeld mögött. Tizenegy körrel a vége előtt Raikkönen ismét kezdett közelebb kerülni Hamiltonhoz, aki ekkor bő 12 másodperccel vezetett a finn előtt. Raikkönenre viszont Massa nyomult rá, majd meg is előzte őt, jobban mondva alkalmazkodó csapattársként a finn készségesen elengedte a brazilt, hogy maradjon Massának esélye a vb-győzelemre a brittel szemben az utolsó, brazíliai versenyen. Mert Sanghajban nem volt valódi sansza, Hamilton - noha lassult - a dél-amerikaihoz képest csaknem 15 másodperces különbséggel diadalmaskodott az egy hét múlva esedékes interlagosi búcsúvetélkedőt 7 pontos hátránnyal váró Massa, és bő 16 másodperccel Ra:ikkönen előt

Eredmények:
    Kínai Nagydíj (56 kör, az össztáv 305,066 km):
    1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:31:57,403 ó (átlag: 199,049 km/h)
    2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 14,925 másodperc hátrány
    3. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari) 16,445 mp h.
    4. Fernando Alonso (spanyol, Renault ) 18,370 mp h.
    5. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 28,923 mp h.
    6. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 33,219 mp h.
    7. Timo Glock (német, Toyota) 41,722 mp h.
    8. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault) 56,645 mp h.
    9. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1:04,339 perc hátrány
    10. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:14,842 p h.
    11. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:25,061 p h.
    12. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1:30,847 p h.
    13. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1:31,457 p h.
    14. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:32,422 p h.
    15. Nico Rosberg (német, Williams) 1 kör hátrány
    16. Jenson Button (brit, Honda) 1 k. h.
    17. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1 k. h.
    leggyorsabb kör: Lewis Hamilton 1:36,325 perc

A világbajnoki pontversenyek állása (18-ból 17 viadal után):
    pilóták:
    1. Hamilton 94 pont
    2. Massa 87
    3. Kubica 75
    4. Raikkönen 69
    5. Heidfeld 60
    6. Alonso 53
    7. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 51
    8. Vettel 30
    9. Jarmo Trulli (olasz, Toyota) 30
    10. Glock 22
    11. Webber 21
    12. Piquet 19
    13. Rosberg 17
    14. Barrichello 11
    15. Nakadzsima 9
    16. Coulthard 8
    17. Bourdais 4
    18. Button 3
    csapatok:
    1. Ferrari 156 pont
    2. McLaren-Mercedes 145
    3. BMW-Sauber 135
    4. Renault 72
    5. Toyota 52
    6. Toro Rosso 34
    7. Red Bull 29
    8. Williams 26
    9. Honda 14

A következő, idei utolsó futam: Brazil Nagydíj, november 2., Sao Paolo

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> hirado.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázhatvanhat 
 
 
Tekerj a Virágkarneválra!
Idén augusztus 20-án is virágdíszes kerékpáros felvonulás nyitja a Debreceni Virágkarnevált. A kerékpáros menethez mindenki csatlakozhat, aki vállalja, hogy virágokkal díszített biciklijével végigvonul a karnevál útvonalán. Ehhez a debreceni Tourinform irodában kell regisztrálni.     
Friss hírek
Hirdetés
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
  Változatos zenei kínálattal A fesztiválon már július 21-én beindul az élet. A Lovardában mint az ország egyik legszínvonalasabb koncerttermében, a legtehetségesebb hazai előadók gondoskodnak a bemelegítésről- Fish, Turbo, Kiscsillag és kihagyhatatlan Ludmilla is! Július 22-én pedig már hazai könnyűzenei történelmet írunk, először láthatják-hallhatják a rajongók együtt a születésnapos Republicot és Eddát! Bár a két legendás formáció dalai, egytől-egyig felejthetetlen slágerek, ezen az estén azonban még külön meglepetésekkel is készülnek a fesztiválközönség számára!  A Campus Fesztivál idei kínálatából nem maradhat ki a nemzetközi vonal sem! Argentínából várható, a mai zenei trendekbe illeszkedő latin-ska formáció a Karamelo Santo; Franciaországból a ritka groove-ok és a dancefloor ütemek mestere, Bob Sinclar, és kapunk egy hatalmas, élő hangszeres balkáni őrületet is a „Bubamara” előadójától, a szerb Boban Markovic Orkestar jóvoltából. Az elektronikus vonalat tovább erősíti az angol John B bulija, valamint a fesztivál chill-out sátrában hangulatos fellépésre készül napjaink ifjú tehetsége Dorian Concept (A). A zenei kínálat hazai téren is igen változatos! Nyolc színpadon, a honi zenéi élet számos előadójával találkozhatunk! Tavaly nagy sikerrel debütált a Campuson a Száztagú Cigányzenekarból ismert prímás, Farkas Róbert szórakoztató formációja, a Budapest Bár. Hazai pályán zúz a Tankcsapda, jön a világzenei nagyszínpadokon erős Besh O Drom és sajnos utolsó debreceni koncertjét, adja itt a Kispál és a Borz! És akiket talán semmiképpen nem érdemes kihagyni az a mindig vidám Supernem, a jamaikai zenét más műfajokkal ötvöző Irie Maffia, a latin-ska műfajban szárnyait bontogató Ocho Macho, vagy a Hiperkarma nyomdokába lépő Biorobot!  A Campus Fesztivál zenés programjaiban minden műfaj megtalálható, több mint kétszáz zenekar, óriási non-stop szórakozást, ígér a négy nap alatt!   „Campus Korzó” Az idei Campus helyszínek mellett újdonság, hogy Debrecen főtere is szolgáltat programokat, a fesztivál idején előmelegítő koncertek várják a városban korzózókat. A tehetséges debreceni zenekarok mellett nagyszabású bulival érkezik a Kowalsky meg a Vega, és a P.Box is. És, hogy a legfontosabbat el ne felejtsük! A Cívis korzó programjai minden nap ingyenesek!  Dumafesztivál a Campus-on! Az OTP Pódium keretében a legnevesebb stand-upos fellépők nyomják a poénokat! Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Lorán Barnabás, Hadházi László, Beliczai Balázs és Hajdú Balázs igazi fesztivál-poéngyártást ígér! A „Dumafesztivál” mellett a Pódium színpad kínálatában jazz-koncertek, folk előadók, és Campus Mozi is található.  Pálinka bemutató a Campuson A Campus Fesztivál programhelyszínei közül kiemelkedik az idén bemutatkozó Science Lounge, ahol egy exkluzív kivitelű sátorban délutánonként meglepően érdekes tudományos beszélgetések és interaktív kiállítások, este pedig hangulatos jazzmuzsika várja a látogatókat.  Nem nehéz megjósolni már előre, a „Szesz Café” elnevezésű programsorozat népszerűségét, ám még mielőtt mindenki a fesztiválozók tömény alkohol mámorban úszására gondolna, eláruljuk ez nem az. A „Szesz Café” programok minden nap érdekes beszélgetésekről, a bor, a pálinka és a sör köré épített előadásokról szólnak, komoly szakértők bevonásával. A Science Lounge program-kavalkádban lesz még Retro filmvetítés egyenesen a Magyar Televízió archívumából szemezgetve, de olyan zenés produktomok is megtalálhatóak itt, mint a Beat Disben is felbukkanó Polnauer Flóra műsora Kardos Dániellel, vagy a jazz műfaj jeles képviselője a Zakar Quartett.
 
• Campus Fesztivál - Nagyerdő
• Közös lemezt venne fel a Boyzone és a Westlife
• Elton John segít Eminemnek leszokni a drogról
• Péter Szabó Szilvi elhagyja az országot
  Film
 
 
• Az Alkonyat 3 elővételben már rekorder
• Mozgókép a MODEM falán
• Ilyen a formám (2010) (The Back-up Plan)
• Halálkeringő
  Tévé
  Hősök-ből, az Esküdt ellenségek-ből és a Dokik-ból sem, de ezeken búcsút vehetünk a Gyilkos számoktól, a Döglött aktáktól, a Szellemekkel suttogóktól és a Melrose Place-tól.
 
• Nézze meg - mit nem nézhet már
• Megbukott Győzike
• Friderikusztól tartanak a legtöbben
• A leszámolás hete kiütötte a Barátok köztöt!
 
  Tudomány
  Az így keletkezett mikróba ezután megjelenésre és viselkedésében is megegyezett a szintetikus DNS által beletáplált fajjal. A Science folyóiratban közzé tett eredményeket sokan tudományos mérföldkőként értékelik, azonban a kritikusok szerint a szintetikus organizmusok több veszélyforrást is rejtenek magukban. Korábban Venter és munkatársai már előállítottak egy szintetikus bakteriális genomot, illetve végrehajtották két baktérium génállományának a cseréjét is, most ezt a két módszert ötvözve készítettek el egy
 
• Megszületett az első szintetikus sejt
• Meg van a viszanövesztő gén
• Kutató-elitegyetem minősítést kapott a Debreceni Egyetem    
• A mobilok és az Alcheimer kór    
  Technika
  3D szemüvegekbe szánt kijelzőt mutatott be a Toshiba
 
• 3D szemüvegekbe szánt kijelzőt mutatott be a Toshiba
• USB-s svájcibicska
• Kínai a világ leghosszabb tenger feletti híd
• Sínen a világ leggyorsabb gyorsvasútja
  Informatika
  Arról korábban többször írtunk, hogy bár egyes gyártók ezt szerették volna, az Intel nem engedélyezte számukra a 10 hüvelykesnél nagyobb kijelzővel szállított netbookok kialakítását és forgalmazását. A processzorgyártó egészen egyszerűen járt el ebben az ügyben, ugyanis a saját Atom chipjeiket is azzal a feltétellel bocsátotta partnerei rendelkezésére, hogy betartják ezen korlátozását.  A döntést persze sokan vitatták, ám annak indoka is világos volt: a cég szerette volna elkerülni, hogy a netbook megoldások hátrányosan érintsék a hagyományos noteszgépek, laptopok forgalmát, hiszen ők ezen a területen is érdekeltek voltak, elsősorban Core 2 chipjeik által. Az azonban már januárban egyértelművé vált, hogy az elsőgenerációs Atom processzorok hamarosan visszavonulnak a frontvonalból, hogy ehelyett a beágyazott megoldásokban találjanak második otthonra, helyüket pedig a második generáció példányai veszik majd át, legfőképpen az ikermagos változatok, amelyek az eddiginél nagyobb teljesítményt tesznek majd elérhetővé.  A DigiTimes most arról számolt be, hogy ezek az ikermagos Atom chipek (elsőként az Atom N550, amely az idei év második felében jelenik majd meg) az eddiginél nagyobb netbookokban is megjelenhetnek, vagyis az Intel feloldja a 10 hüvelykes méretre vonatkozó korlátozását. Ez megnyitja az utat a cég partnerei előtt a 11,6 hüvelykes, illetve a 12,1 hüvelykes modellek kialakítása és piacra dobása előtt, amivel immár a noteszgépekkel is közvetlen versenyhelyzetbe kerülnek majd. A nagyobb kijelző mellé az ikermagos Atom processzor, 1 GB DDR3 memória, valamint 32 GB-os SSD, illetve 250 GB-os hagyományos merevlemez társul majd.  Az Intel továbbra is optimista a szegmens jövőjét illetően, szerintük az elkövetkező években több százmillió példányban szállítanak majd le ilyen megoldásokat, amelyek még a némileg magasabb árak mellett is gyorsan gazdára találhatnak.
 
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
• 3D-s megjelenítő a Sony-tól
• Gyorsítana a weben a Google
Magazin
  Egészség
  A Dél-Floridai Egyetem kutatói szerint lehetséges. Azokon az egereken akiket hosszabb ideig tettek ki mobil sugárzásnak a betegség számos tünetének enyhülését tapasztalták.  Ez szöges ellentéte annak, amire a kutatók számítottak. A mobilok elektromágneses hullámai nem csak enyhíthetik a korai felnőttkori Alcheimer hatását, de esetleg vissza is fordíthatják a memóriavesztést.  A tesztek természetesen még nagyon korai stádiumban vannak, de a kutatók a kísérlet felgyorsításán és emberekre való kiterjesztésén fáradoznak.
 
• A mobilok és az Alcheimer kór
• Veszélyes pénisznagyobbítás, avagy egészséges-e a tabletta, a pumpálás vagy a pénisznövelő gyakorlat
Életmód
Az emberi szervezetben a sötétben, éjszaka termelődő melatonin nevű hormon irányítja az alvást. Mivel télen hosszabb ideig tart a sötétség, így napközben is magas a melatoninszint, ezért vagyunk álmosak. A nyár közeledtével azonban világosabb lesz, egyre jobban lecsökken a melatonin mennyisége, az emberek éberebbé és aktívabbá válnak.
• Jön a tavasz, és vele a jókedv
• Szőrtelenítési módszerek nőknek és férfiaknak (epiláció és a depiláció)
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu