Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Kovalainen megdolgoztatja Hamiltont
Feltöltve: 2008-03-25 21:48
Módosítva: 2008-03-25 21:50
A Maláj Nagydíj után a McLarennél úgy gondolják, hogy az új versenyző hamarosan komoly kihívást jelenthet Lewis Hailtonnak is.    
Heikki Kovalainen mindössze második mclarenes versenyén, a Maláj Nagydíjon már tisztán legyőzte csapattársát, Lewis Hamiltont. A finn Sepangban már az időmérőn jobb volt a brit fiúnál, majd a versenyen a dobogó harmadik fokáig jutott, Hamilton pedig csak az ötödik lett.

A csapatnál elismerik Kovalainen teljesítményét, és biztosak az erős folytatásban.

"Heikkit tavaly rendszeresen darabokra szedték [a Renault-nál], mi pedig ugyanígy építettük fel újra. Még három futam, és Lewist is komolyan megizzasztja! És ezt Lewis is tudja." - mondta a csapatfőnök, Ron Dennis a Daily Telegraphnak.  

Dennis, aki tavaly komolyan megégette magát a Fernando Alonso és Hamilton közti belharcban, reméli, hogy a csapaton belüli versengés nem vezet hasonló gondokhoz.

"Lewis is tudja, de örül neki, és viccelődnek rajta. Remélem, amikor igazi versengésre kerül a sor, a harmónia akkor is megmarad köztük!"

A csapat második embere, Martin Whitmarsh szintén csak dicsérni tudta a finn pilótát, és úgy gondolja, hogy az időmérőn begyűjtött büntetés nélkül még ennél is jobban teljesíthetett volna:

"Heikki ragyogó munkát végzett! Ő és a csapata addig dolgoztak a beállításokon, amíg az időmérőn már Lewisnál is jobb volt, pedig egy kicsit több üzemanyaggal is ment. A versenyen is kiválóan teljesített. A büntetés nélkül második lett volna" - magasztalta Whitmarsh Kovalainent.

"Tavaly még gond volt az önbizalmával, az emberek megkérdőjelezték a képességeit, de örömmel látom, hogy milyen komolyan dolgozik, mióta csatlakozott a McLarenhez" - tette hozzá.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> vezess.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázhatvanegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu