Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Hamilton nyerte a káoszfutamot Monacóban
Feltöltve: 2008-05-25 22:23
A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton ugyan a futam elején falnak csapta autóját, magabiztos győzelmet aratott a Monte-Carlói Nagydíjon, amely esőben vette kezdetét, és számos balesettel volt tarkítva. A második Kubica lett, akit Massa követett a harmadik helyen.    
Vizes, nyirkos pálya fogadta a versenyzőket a 66. Monte-Carlói Nagydíjon.

Nelsinho Piquet kivételével – aki kockáztatott és az extrém esőgumikon indult – a többiek mind intermediate abroncsokon kezdték meg a felvezető kört. Heikki Kovalainen lefulladt a rajtrácson, így nem tudott a többiek után eredni. A McLaren finn versenyzőjét a szerelők visszatolták a boxba, és onnan indulhatott.

A rajt komolyabb gond nélkül lezajlott. Massa kiválóan startolt, megtartotta vezető pozícióját, ám Hamilton a harmadikról felugrott a második helyre, így Raikkönen veszített egy pozíciót. A visszafordítóban Rosberg hátulról eltalálta Alonsót, melyet a Williams első szárnya bánt. A német versenyző először úgy döntött, megpróbálja sérült autóval kihúzni az első tervezett kiállásáig, ám a negyedik körben kiállt új szárnyért.

Jenson Button eközben megpróbált bebújni Heidfeld mellé, ám a BMW versenyzője bezárta a kaput, és letörte a Honda első szárnyát. A brit versenyző azonnal kiállt szerelőihez, és megkapta az új szárnyelemet. Timo Glock is összetörte autóját, a Toyota első szárnya leszakadt, így neki is ki kellett állnia a boxba, ahol megkapta az extrém esőgumikat.

A nagyok sem bírták a nyomást. Hamilton az ötödik körben hibázott. A McLaren brit versenyzője falnak csapta autóját a kikötőben, aminek következtében defektet kapott. Hamiltonnak azonnal be kellett hajtania a boxba új gumikért. A brit pilóta intermediate abroncsokat kapott, és Alonso mögött, a hatodik helyen folytatta a körözést.

Időközben Felipe Massa 12 másodpercre növelte előnyét csapattársával, Kimi Raikkönennel szemben, aki mögé teljesen megérkezett a BMW-s Robert Kubica. Alonso sem bírta a nyomást, a spanyol a Casino kanyarban szintén palánknak csapta autóját. Közben Coulthard is elúszott ezen a részen, csúnyán összetörte a Red Bullt, melybe hátulról beleszállt a Toro Rosso francia versenyzője, Sebastien Bourdais.

A biztonsági autót azonnal pályára küldték, ami a tizedik körben engedte el a mezőnyt. Az új rajt gond nélkül lezajlott. A versenybíróság közben egy keresztülhajtásos büntetést rótt ki Raikkönenre, akinek autóján még nem voltak fent a gumik három perccel a felvezető kör előtt. A finn versenyző az utolsó pillanatban teljesítette büntetését, és Hamilton mögött, a negyedik helyen folytatta a körözést.

Alonso körökön keresztül szorongatta Heidfeldet, majd a Grand Hotelnél úgy érezte, be tud bújni a német mellé. A kétszeres világbajnok azonban túlzottan optimista volt, nem volt elég helye, így keresztbe állította a BMW-t. Mögöttük többen megérkeztek a visszafordítóba, így szinte a fél mezőnynek meg kellett állnia ebben a kanyarban. Alonso első szárnya letörött, míg hátrébb Kovalainen is leszakította Rosberg első légterelőjét, a versenyen immáron másodszor.

Az élen Massa magabiztosan vezetett, ám a tizenötödik körben a célegyenes utáni kanyarban elvesztette autója felett az uralmát, ám szerencsére a Ferrarit ki tudta engedni a bukótérbe, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy Kubica elmenjen mellette, és átvegye tőle az ideiglenes első helyet. A lengyel versenyző csapattársa tovább küszködött, Heidfeld lassú defektet kapott, így ki kellett állnia a boxba, ahol megtankolták, és az utolsó helyre került.

Az élen beálltak a különbségek, Kubica két másodperccel vezetett Massa előtt, akit további 15 másodperccel lemaradva Hamilton és a mögötte autózó Raikkönen követett.

A tervezett kiállások első körét az élen autózó Kubica kezdte meg, így Massa előtt megnyílt az út, aki folyamatosan kiváló időket ment. Közben Raikkönen a célegyenes utáni kanyarban hibázott, falnak engedte autóját, és a Ferrari első szárnya eltörött. A finn pilótának sérült autóval kellett megtennie egy teljes kört, majd beállt a boxba új első orrkúpért. Raikkönen ezzel a kis manőverrel visszacsúszott Sutil mögé a hatodik helyre.

A Ferrari szerelői a 33. körben hívták ki az élen autózó Massát, aki közben utolért egy nagyobb bolyt. A brazil versenyző ezzel átengedte a vezető pozíciót Hamiltonnak, ám első kiállását követően megelőzte Kubicát.

Időközben drasztikusan elkezdett száradni az ideális ív, így Hamilton folyamatosan futotta a jobbnál jobb időket a könnyű autóval, és körönként több másodpercet adott a mögötte autózó, egy lassabb bolyt beérő Massának és Kubicának, ami már akkor előre vetítette, hogy második kiállását követően megtartja első pozícióját.

Harminc körrel a futam vége előtt Alonso elsőként tetette fel a száraz aszfaltra alkalmatos abroncsokat autójára. A spanyol versenyző küszködött, ám folyamatosan javultak időeredményei, így csapattársa, Nelsinho Piquet is megkapta a száraz pályára alkalmatos abroncsokat, vesztére, ugyanis a célegyenes utáni kanyarban elszállt, és feladni kényszerült a küzdelmet.

Miközben folyamatosan érkeztek meg a boxba a versenyzők a száraz gumikért, Kubica teljesen megérkezett Massa nyakára, míg Hamilton már majd’ negyven másodperccel vezetett az élen a Ferrari brazilja előtt, akit Kubica, Sutil, és Raikkönen követett.

Hamilton az 54. körben teljesítette utolsó kiállását, és ahogy a többiek, ő is megkapta a keményebb keverékű száraz abroncsokat. Ahogy arra számítani is lehetett, a McLaren brit versenyzője az élre állt vissza, miközben mögötte Massa még az intermediate abroncsokon kiváló tempót diktált, és folyamatosan faragott hátrányán.

A brazil versenyző végül a lágyabb keverékeket kapta meg, és Kubica mögé, a harmadik helyre ért vissza. Egy körrel később Raikkönen is kiállt, mellyel Sutil visszavette az előkelő negyedik helyet.

Az utolsó kiállásokat követően Hamilton negyven másodperccel vezetett Kubica előtt, akit négy másodperccel lemaradva Massa követett a harmadik helyen. Sutil további tizenöt másodperccel volt lemaradva a Ferrari brazilja mögött, akit ugyanennyivel követett Raikkönen, akit viszont tolt le a pályáról Webber. A pontszerzők sorát Vettel és Barrichello zárta.

Hamilton azonban eldobta negyven másodperces előnyét, ugyanis Rosberg nagyon csúnyán palánknak csapta autóját a kikötőben. A pálya tele lett törmelékkel, a versenyzők kerülgették a leszakadó alkatrészeket, így a biztonsági autót azonnal pályára küldték. A német versenyző szerencsére sérülés nélkül megúszta a csúnya balesetet.

A biztonsági autó 11 perccel a verseny vége előtt engedte el újra a mezőnyt, ugyanis nagyon nehezen állt össze a mezőny.

Hamilton jól kapta el a rajtot, Kubica és Massa tartotta pozícióját. Sutil a fantasztikus negyedik helyen állt, mikor az alagútból kijőve a mögötte száguldó Raikkönen elvesztette autója felett az irányítást, és nyílegyenesen beleállt a Force India német versenyzőjébe. Mindketten kiálltak a boxba, Sutil feladta a küzdelmet, míg a Ferrari finnje egy új orrkúppal Kovalainen mögött a kilencedik helyen folytatta a körözést.

Hamilton az élen folyamatosan növelte előnyét, Massa sem volt előzési pozícióban Kubicával szemben, míg Sutil és Raikkönen "kiesésével" Webber, Vettel, Barrichello, Nakajima és Kovalainen zárta a pontszerzők sorát, mikor a tervezettnél két körrel korábban, a két órás időkorlát lejártát követően leintették a futamot.

Raikkönen éppen, hogy csak lecsúszott a pontszerző helyekről, mellyel Hamilton átvette tőle a vezetést a bajnoki pontversenyben.

 

Monte-Carlói Nagydíj, verseny:
1.  Hamilton      McLaren-Mercedes      (B)  2h00:42.272
2. Kubica BMW Sauber (B) + 3.069
3. Massa Ferrari (B) + 4.811
4. Webber Red Bull-Renault (B) + 19.264
5. Vettel Toro Rosso-Ferrari (B) + 24.657
6. Barrichello Honda (B) + 28.408
7. Nakajima Williams-Toyota (B) + 30.180
8. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 33.191
9. Raikkonen Ferrari (B) + 33.793
10. Alonso Renault (B) + 1 kör
11. Button Honda (B) + 1 kör
12. Glock Toyota (B) + 1 kör
13. Trulli Toyota (B) + 1 kör
14. Heidfeld BMW Sauber (B) + 4 kör

Leggyorsabb kör: Raikkonen, 1:16.689

Kiesők:

Sutil Force India-Ferrari (B) 67
Rosberg Williams-Toyota (B) 58
Piquet Renault (B) 46
Fisichella Force India-Ferrari (B) 37
Coulthard Red Bull-Renault (B) 13
Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) 13
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázharminchárom 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu